kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Több unoka után több nagyszülői gyed is igénybe vehető

Novák Katalin a családvédelmi akcióterv időseket érintő részeit ismertetve azt mondta, jövőre a dolgozó szülők átadhatják gyedjogosultságukat valamelyik - még nem nyugdíjas - nagyszülőnek - írja az MTI.

A "munkaerőpiaci szempontból aktív" nagyszülők több unoka után több gyedet is kaphatnak, de egy időben csak az egyikük, tehát vagy a nagymama, vagy a nagypapa.

A gyedjogosultság akkor adható át valamelyik nagyszülőnek, ha mindkét szülő - illetve egyedülálló esetén a szülő - dolgozik. A gyed összegét ebben az esetben a nagyszülő fizetése alapján határozzák meg - mondta a családügyi államtitkár.

A nagyszülő, aki a gyedet kapja, nem adhatja a gyermeket bölcsődébe, és legfeljebb az otthonában folytathat keresőtevékenységet, hiszen a cél, hogy gondoskodjon a gyerekről, vagy a gyerekekről akár a saját, akár a szülők háztartásában.

Novák Katalin a kormányzati családpolitika idősebbeket érintő újabb elemei között említette, hogy a központi közigazgatásban dolgozók - unokánként - 5 napos nagyszülői szabadságot kapnak. Megemlítette, hogy a Nők 40 program továbbra is nyitva áll azok számára, akik a feltételeknek megfelelnek. Eddig 247 ezren éltek e lehetőséggel.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk