Megjelent: 5 éve

A szakszervezetek szerint nem történt változás a munka törvénykönyvének módosításai ügyében

Nem történt érdemi változás a Munka törvénykönyve tervezett módosításainak ügyében, így a három éves munkaidőkeret és a 400 óra maximálisan elrendelhető túlóra kérdésében. A kialakult helyzet miatt a Liga Szakszervezetek is csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség által december 8-ra meghirdetett demonstrációhoz, a Munkástanácsok Országos Szövetsége pedig kedden hoz határozatot e kérdésben - írja az MTI.

A parlamentnek Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselők nyújtották be azt a törvénymódosító indítványt, amelynek az elfogadását követően három évre emelkedne a jelenlegi maximum 12 hónapról a munkaidőkeret elszámolása, így a munkáltatóknak 3 éven belül kellene elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkák díjával és a szabadnapokkal. A másik tervezett változás, hogy a jelenlegi 250 óráról - 400 órára emelkedne az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke.

Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke is megerősítette a tárgyalást követően az MTI-nek, hogy hétfőn a kormány oldal képviselői - Kósa Lajos, valamint Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős pénzügyminisztériumi államtitkár - elmondták, hogy az egyéni képviselői indítványban benyújtott törvénymódosító tervezetet kiegészítették azzal, hogy a munkaadó csak akkor rendelhet el 400 óra túlmunkát és növelheti a munkaidőkeretet 36 hónapra, ha erről a munkavállalókkal kollektív szerződésben megállapodik.

A MOSZ elnöke felidézte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt hét szerdai bejelentését, amely szerint "a túlórapénzek egy éven túli elszámolását sem tartja helyesnek a kormány". Palkovics Imre szerint ezt a kijelentést nehéz lesz összeegyeztetni a tervezetben szereplő 36 hónapos munkaidőkerettel.

A szakszervezeti vezetők elmondták, hogy a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosításait a továbbiakban az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága tárgyalja kedden és az ott elfogadott tartalommal kerül tovább a tervezet szövege a plenáris ülés elé. A Liga elnöke szerint éppen ezért még mindig kérdéses, hogy mi lesz a módosító törvényjavaslat végleges szövege.
Hozzátette, a Liga az egyeztetésen ismételten arra kérte a kormány oldal képviselőit, hogy vonják vissza a 36 hónapos munkaidőkeretről és a 400 óra túlmunkáról szóló előterjesztésüket és a kialakult helyzetet a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) próbálják megoldani, a munkaadói és a munkavállalói oldal munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó igényeinek ütköztetésével. Kérték mindezt azért, mert a szakszervezetek szerint a 36 hónapos munkaidőkeret európai uniós irányelvet sért, azaz az elfogadása kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után.

Doszpolyné Mészáros Melinda arról is beszámolt, hogy az ügy jelenlegi állása miatt a Liga szakszervezetek is csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség által december 8-ra meghirdetett demonstrációhoz.

Palkovics Imre megjegyezte, hogy a MOSZ a kérdésben a keddi testületi ülésén határoz majd. Ugyanakkor kiemelte, hogy szombaton nem csupán az Mt. tervezett átalakítása miatt akarnak az emberek az utcára menni, hanem többek között a CEU ügye és a közszolgálati dolgozók jogállásának változása miatt is. Hozzátette, hogy az Mt. ügyében talán szerencsésebb lenne önálló demonstrációt szervezni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk