Megjelent: 7 éve

Egy nő szabira ment, hogy mentálisan fejlődhessen

Szinte mindenki titkolja a munkahelyén, ha valamilyen pszichés vagy mentális betegséggel küzd. Ennek megvan az oka, volt olyan eset is, amikor egy dolgozót arra kért a HR vezető, hogy előre jelentse be mikorra várhatóak pánikrohamai - írja a Life.hu

Madalyn Parker azonban nem titkolózott. Levelet küldött főnökeinek, melyben ezt írta: "Kiveszem a mai és a holnapi napot, és a mentális egészségemre fogok fókuszálni. Remélhetőleg jövő héten megújulva térek vissza" - idézi az oldal.

A nő egy ingyenes csevegő app-okat működtető cégnél dolgozik. Levele nem maradt válasz nélkül, maga a cég vezérigazgatója küldött visszajelzést. Ebben azt írta, nagyon örül Madalyn döntésének, nagyon fontosnak tartja, hogy a mentális felépülésre is kivehessen valaki betegszabadságot. "Nem tudom elhinni, hogy ez nem egy bevett, szokványos helyzet minden egyes szervezetnél és cégnél. Te vagy számunkra a követendő példa, hogy eltöröljük a stigmákat, ha a mentális egészségről van szó.”

Oriold Károly, a Lélekben otthon oldal felelős szerkesztője elmondta a lapnak, hogy szerinte itthon már azzal sérül a munkavállalók joga, hogy a táppénzes papírra felkerül az ún. BNO kód, amiből a munkaadó azonnal megtudja milyen problémával küzd a dolgozó. "A megbélyegzés, a munkavesztés terhe mellett pedig félő, hogy senki nem fogja felvállalni, hogy depressziós, bipoláris, pánikbeteg vagy skizofrén" - nyilatkozta.

Life.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk