Megjelent: 5 éve

A Czeczeli-jelenségről - érvek mellette és ellene

Karácsony Zoltán a HRBlogon összefoglalta neki miért tetszik Czeczeli Tamás munkája, és miért nem. Czeczeli Tamás az, aki korábban topmenedzser volt, most árufeltöltő egy kiskereskedelmi multi tej részlegén.

images

Karácsony Zoltán kommunikációs szakember azt írja egy konferencián látta Czeczeli Tamást, akiről akkor hallott először.

"Tetszett, hogy nem zuhant össze a topmenedzseri karrier után, hanem elkezdett dolgozni olyan pozícióban, ahová a szíve húzta. Nem érdekelte a rang, a pénz, csak a stresszmentesség, saját lelki békéje. Tetszett a nézőpont: hogy egy egyszerű árufeltöltőként dolgozó ember békaperspektívából elmondja a teremben ülő nagyvállalatok első számú vezetőinek, milyen megélni a munkanapokat a terepen dolgozva. Tetszett az előadásmód, amely standupos humoristákat megszégyenítő elemeket tartalmazott" - írja Zoltán a blogon.

A negatívumok:

Hitelesség: Hiányzott az önreflexió korábbi vezetői munkájára. Elmondta, hogy csapatában a Deichmannál nagy volt a fluktuáció, de nem tudott úrrá lenni rajta. Német feletteseire tolta a felelősséget, amiért szerinte fizetésemelés helyett a céges kultúrát javító workshopot szerveztek.

Etikusság: Mit szólna egy munkaadó ahhoz, ha a munkavállalója egy nyilvános szakmai konferencián elkezdené kiteregetni a cég belső viszonyait (26 dolgozóra egy WC, név szerint említve egy hangosan elégedetlenkedő munkatársat, nevetségessé teszi a HR-t).

Demagógia: “Fogyasszunk kevesebbet, és fizessük meg jobban a kisembert.” “Nincs forradalmi helyzet Magyarországon, de még lehet és általános az elégedetlenség."

Fotó: Stiller Ákos
A teljes cikk a HRBlogon olvasható.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Félrement kapcsolat, avagy amikor rossz irányba mennek a dolgok

Mit tehet egy cég, ha megállapodik partnerével, ám a végleges szerződéstervezetet a leendő partner több lényeges ponton átírja? Engedjünk,... Teljes cikk

TOP 3 kihívás a HR szakmában - Kérdések és válaszok: 2. rész

Ezúttal arra kereste a választ Gombkötő Marcell a HR Blogon, hogy vajon mi jelenti a legnagyobb kihívást a HR-eseknek a szakmájukban. Teljes cikk

A munkahelyi együttműködés 7 aranyszabálya

Hogyan kell, lehet a munkahelyen viselkedni? Mi az, amire minden szereplőnek egyaránt figyelnie kell, függetlenül attól, hogy mi a beosztása, munkaköre,... Teljes cikk