Megjelent: 5 éve

Több autópálya-rendőrt vettek őrizetbe korrupció miatt

Őrizetbe vettek több autópálya-rendőrt, azzal gyanúsítják őket, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr megyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Az intézkedést követően az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a rendőrség központi honlapján közleményt jelentetett meg. Ebben úgy fogalmaznak: "elhatárolódik a rendőrség a jogsértő munkatársaitól".

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességet megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást - olvasható az ügyészségi közleményben, amelyet Keresztes Imre főügyész jegyez.

Azt írta: a nyomozás eddigi adatai szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál dolgozó rendőrök az M1-es autópályán ellátott szolgálatuk alatt a szabálysértőkkel szemben készpénzért cserébe "elálltak a további intézkedésektől".

Az ügyészség a bizonyítékokra tekintettel kedden összehangolt akciókat hajtott végre, amelyek célja az elkövetők tettenérése, elfogása, őrizetbe vétele és további bizonyítékok beszerzése volt. Az ügyészség házkutatásokat végez, gyanúsítottakat hallgat ki, ezek jelenleg is folyamatban vannak.


Az ügyben 18 embert vettek őrizetbe, a házkutatások során több mint tízezer euró (csaknem 3,2 millió forint) készpénz került elő. Az ügyészség valamennyi elkövetőnél indítványozza, hogy hozzanak személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, amelyről a Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája dönt.

mti
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk