Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

30-szoros a különbség szegények és gazdagok között

A duplájára emelkedett az éhezők száma az öt évvel ezelőttihez képest Magyarországon. Ma 1,5 millió embernek nem éri el a havi jövedelme az 55 ezer forintot, mondta napirend előtti felszólalásában Korózs Lajos, az MSZP képviselője. Rétvári Bence azt mondta, a kormány abban hisz, hogy a munkavégzés a legjobb a szegénység ellen, nincs ennél jobb szociális program - írja az MTI.

Korózs Lajos egy a napokban nyilvánosságra került OECD-jelentésre hivatkozva közölte, hogy duplájára emelkedett az éhezők száma az öt évvel ezelőttihez képest Magyarországon, míg az Élelmiszerbank kimutatása szerint a társadalom 23 százaléka a nélkülözők közé tartozik. Közölte, "fordított újraelosztást" hajt végre a kormány; ma 1,5 millió embernek nem éri el a havi jövedelme az 55 ezer forintot, a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti jövedelemkülönbség a 30-szorosára nőtt.

Korózs hozzátette: nőtt a dolgozói szegénység is, a munka már nem véd meg a szegénységtől. Szorgalmazta, a lakhatási támogatás visszaállítását is.

Rétvári Bence azt mondta, a kormány abban hisz, hogy a munkavégzés a legjobb a szegénység ellen, nincs ennél jobb szociális program. Ma hatszázezer fővel több ember tudja munkából eltartani a családját - mutatott rá. Beszélt arról is, hogy a bruttó átlagkeresetek 2010 és 2016 között 202 ezerről 258 ezer forintra nőttek. Elmondta, az adatok szerint a jövedelmi szegénység 31 ezer fővel csökkent.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk