kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

10 tudnivaló a diákmunkáról

Az égető munkaerőhiány miatt egyre nő azoknak a vállalatoknak a száma, akik diákokat alkalmaznak. Vannak olyan cégek, amelyek csak a nyárra, de sokan hosszabb távon is dolgoznak diákokkal. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a diákmunka szigorú szabályokhoz kötött, a vállalatok pedig könnyen bajba kerülhetnek, ha nem tartják szem előtt az előírásokat - írja sajtóközleményében a Prohuman.

images

images

„A munkaerőpiacon tapasztalható túlkereslet miatt egyre több lehetőség közül válogathatnak a középiskolások és az egyetemi vagy főiskolai hallgatók. A klasszikusnak számító turizmus és vendéglátás mellet az autóipartól, a kereskedelmen át rengeteg állás szól kimondottan diákoknak. A skála széles: úszómestert, HR-gyakornokot, szoftverfejlesztőt, recepcióst is egyaránt keresnek a vállalatok” - mondta el Juhász Csongor, a HR-szolgáltató Prohumán ügyvezető igazgatója.

A szakember tapasztalatai szerint a diákok nyári foglalkoztatására vonatkozó szabályokkal sokszor kevésbé vannak tisztában a cégek, mint a felnőttekre vonatkozó előírásokkal. „A vállalatok számára több szempontból is előnyős lehet, ha diákokkal dolgoznak. A fiatalok általában beszélnek idegen nyelveket, motiváltak, és a nyári munka után akár hosszú távú együttműködés is kialakulhat a diák és a cég között. Anyagi előnyei is lehetnek mindennek. A diákmunka biztonságos és kedvezményekre jogosító módja a diákszövetkezeten keresztül történő alkalmazás, ez esetben számos adókedvezmény is jár a munkáltatónak. Ilyenkor nem kell szociális és szakképzési hozzájárulást, rehabilitációs járulékot fizetni, nincs fizetett szabadság, betegszabadság vagy táppénz, így jelentős megtakarítás jelentkezik a diákok alkalmazása esetén” - mondta el Juhász Csongor.

A diákok bevonása, ha csak időszakosan is, sok vállalat számára jelenthet megoldást a munkaerőhiányból fakadó problémákra, de csak akkor, ha tisztában vannak az erre vonatkozó szabályokkal.

Közel 100 ezer diák dolgozott tavaly

Tavaly összesen 93 800 diák dolgozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) tagszervezetein keresztül. Vannak, akik állandó munkaviszonyban és olyanok is, akik csak nyáron dolgoznak. „A diákok foglalkoztatása fontos, mind a fiatalok tapasztalat- és jövedelemszerzésének szempontjából, mind a hazánkban működő vállalatok termelékenységét tekintve. Nemzetgazdasági érdek, hogy minden vállalat találjon elegendő munkaerőt, erre pedig megoldást jelent a diákok bevonása is”- foglalta össze Juhász Csongor.

A szakember elmondta, fontosnak érzik, hogy tapasztalatukkal és tudásukkal segítsenek a vállalatoknak, hogy a szabályoknak megfelelően alkalmazhassanak diákokat.

A Prohumán és a vele együttműködő Prodiák Diákszövetkezet 10 pontban foglalta össze, hogy mire kell leginkább figyelnie a cégeknek akkor, ha diákokat foglalkoztatnak.

1. Diákokat csak iskolaszövetkezet által lehet kedvezményes foglalkoztatási formában alkalmazni
Ehhez egy megbízható iskolaszövetkezettel való együttműködés szükséges, ezért először érdemes tájékozódni az iskolaszövetkezet hátteréről, működéséről és megbízhatóságáról.

2. Ki dolgozhat iskolaszövetkezeten keresztül diákként? Iskolaszövetkezeten keresztül olyan tanulmányait folytató személy dolgozhat, aki nappali tagozatos aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. Passzív jogviszony esetén csak addig dolgozhat valaki, amíg a 25. életévét be nem töltötte.

3. Életkori szabályozások
A tanulók 16 éves kortól dolgozhatnak, illetve tanítási szünetben már 15 éves kortól is. A 18 év alatti diákok szülői beleegyező nyilatkozattal vállalhatnak munkát, éjszaka nem dolgozhatnak, valamint egy adott napon legfeljebb 8 órát lehet foglalkoztatni őket.

4. A diákoknak legalább a mindenkori minimálbért kell fizetni
Ez 2018-ban bruttó 794 Ft óránként, ebből még lejön a 15% SZJA, így a bruttó bérének a 85%-a lesz a kézhez kapott nettó összeg.

5. Béren kívüli juttatás
A diákoknak az órabéren felül bármilyen egyéb bérjellegű és béren kívüli juttatást is lehet biztosítani.

6. Kötelező az írásbeli munkaszerződés
A munkaszerződésnek tartalmaznia kell a munkakör és a munkabér megjelölését. 18 éves kor alatti munkavállaló esetén a szülőnek is hozzá kell járulnia a munkavégzéshez - szintén írásban. A munkaszerződésből 1 példányt meg kell kapnia a munkavállalónak is.

7. A munka időtartamával kapcsolatos szabályozások
Ha a munkavégzés időtartama meghaladja a napi 6 órát, úgy 20 perc, amennyiben meghaladja a 9 órát, úgy további 25 perc szünet biztosítása kötelező. Emellett fontos tudni, hogy számítógépes munkahelyeken óránként 10 perc fizetett munkaközi szünet jár.

8. A munka feladatainak és részleteinek tisztázása kötelező
Nagyon fontos, hogy arra a munkára alkalmazzuk a diákot, amire felvettük, továbbá a munka megkezdése előtt szükséges teljes körűen tájékoztatni őt az elvégzendő tevékenységekről.

9. Szakmai gyakorlat leigazolásával kapcsolatos teendők
Ha a diák szakmai gyakorlat keretében dolgozik, szükséges a munkaadó oldaláról hivatalosan igazolni, hogy a gyakorlatot a diák teljesítette.

10. Igazolás
A diákok óráit is mindig pontosan kell leigazolni, mert ez az igazolt jelenlét lesz a bérének az alapja, az iskolaszövetkezet ez alapján fizeti ki a diákokat.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk

Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk