Megjelent: 4 éve

DK: vissza kell állítani a nyugdíjszámításnál a svájci indexálást

A Demokratikus Koalíció ismételten arra szólította fel a kormányt, hogy a nyugdíjak kiszámításakor újra alkalmazza a svájci indexálást.

A DK frakciószóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Fidesz tudatosan hagyja elértéktelenedni a nyugdíjakat és elszegényedni az időseket. Az Orbán-kormány a saját törvényeit is megszegi, amikor még a trükkösen alacsonyra kiszámított inflációval sem emeli a nyugdíjakat - fogalmazott Gréczy Zsolt.

A kormány elvileg úgy biztosítja a nyugdíjak értékállóságát, hogy minden évben annyit emel rajtuk, amennyi az infláció - emlékeztetett. Ez szerinte évek óta nem teljesül és az is kiderült, hogy jövőre a kormány mindössze 2,8 százalékkal fogja emelni a nyugdíjakat, holott még a jegybank szerint is 3,4 százalék lesz az infláció. Figyelembe véve, hogy az élelmiszer-infláció az elmúlt években mindig meghaladta az általános inflációt, több ezer forint hiányozhat majd januártól az idősek pénztárcájából - érvelt Gréczy Zsolt.

Hozzátette: azzal, hogy a Fidesz eltörölte a nyugdíjak reálbérekhez kötését, a nyugdíjasok 10 éve nem részesültek nyugdíjemelésben. Mára az átlagnyugdíj az átlagbér alig több mint fele, egy nyugdíjas tehát ma fele annyit ér a kormánynak, mint egy dolgozó - bírált a frakciószóvivő.

Szerinte vissza kell térni a Gyurcsány-kormány nyugdíjszámítási rendszeréhez: a nyugdíjakat nem csak az inflációval kell korrigálni, hanem a gazdasági növekedéshez és a béremeléshez kell kötni, amíg Európa képes nem lesz arra, hogy bevezesse az európai minimálnyugdíjat - ismertette pártja álláspontját.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk