kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Egyre kevesebb kirúgott dolgozó indít munkaügyi pert

A statisztika szerint az utóbbi években csökken a munkaügyi perek száma. Ennek egyik oka, hogy a perek nagyon elhúzódnak. 2018 januárjától elindítani is nehezebb őket, ha valaki veszít, sokat kell fizetni, ráadásul az sem mindig jut a pénzéhez, aki nyer - írja a Népszava.

images

images

A Népszava által megkérdezett ügyvéd szerint nagyon szigorúak a feltételek, így ha valaki hiányosan töltötte ki a formanyomtatványt és azt a bíróság visszadobta, sokszor inkább meg sem próbálja másodszorra.

Ha valakit kirúgnak, első dühében dönt úgy, hogy perelni szeretne, de mivel a nagy munakerőhiány miatt viszonylag hamar eltud helyezkedni, akit elbocsátottak, utána már perelni sem akar.

Arra is figyelni kell, hogy per indítására 30 napon belül van lehetőség. Sokan azért nem perelnek, mert félnek a magas perköltségektől, pedig munkavállalói költségkedvezmény illeti meg azt, akinek a munkabére a kirúgásakor nem haladta meg a KSH adatai szerinti átlagbért. Ez azt jelenti, hogy az illetéket nem kell megfizetnie akkor sem, ha elbukja a pert, ám ilyenkor a másik fél ügyvédi költségeit, a szakértői díjakat, multi cégeknél a fordítások árát neki kell állni - mondja az ügyvéd.

A munkaügyi perek hosszát meghatározza, hogy a feleknek mennyire fontos a gyors befejezés. A 2018 januárjában életbe lépett új polgári perrendtartás egyik célja éppen ezeknek az időhúzó lehetőségeknek a szűkítése, a perkoncentráció volt.

Fotó: Pixabay
Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk