kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Nem fizetnek egymilliót a Balatonon

A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az idei szezonra - közölte Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke Balatonföldváron.

images

images

Hoffmann Henrik, a 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő BTSZ tagságának visszajelzéseire hivatkozva cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint egymillió forintos havi fizetést is el lehet már érni a Balatonnál.

Egymilliót nem, fele ennyit is csak kevés helyen, de százezreket lehet keresni kemény munkával - mondta a balatoni bérekről, amelyek számításai szerint, főként az áfacsökkentésnek köszönhetően évente 10-20 százalékot emelkedtek az utóbbi 2-3 évben, mára megközelítve a nyugati bérszínvonalakat. Példaként említette, hogy a szakácsok, séfek fizetése akár meg is duplázódott, egy szállodai szobaasszony három évvel ezelőtti 120 ezer forintos havi fizetése pedig ma már 200 ezer forint körül alakul -idézi a 24.huaz elnök szavait.

Az áfacsökkentés mellett a forgalom- és a fizetőképes kereslet növekedésének is köszönhető, hogy a vendéglátás jövedelmezősége javult és a bérek emelkedtek, amely tendencia Hoffmann Henrik szerint a következő években is fenntartható lesz.
A BTSZ elnöke beszélt arról is, hogy a Balaton mára európai összehasonlításban az egyik legkomplexebb, ár-értékarányban is az egyik legversenyképesebb üdülőhellyé vált. Ennek is köszönhető, hogy az év első 3 hónapjában több mint 17 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma az üdülőrégióban - számolt be a KSH adatokról.

A munkaerőhiányról azt mondta, országos jelenségről van szó, ami a Balatonnál a szezonalitás miatt erősebben jelentkezik. Minden évben meg tudták oldani, szerinte jó szervezéssel idén is megoldható lesz ez a probléma betanított, átképzett, és diákmunkásokkal. Közölte, a munkaerőhiánynak csak részben oka a külföldre vándorlás, hiszen egy felmérés szerint a magyar munkavállók 5 százaléka dolgozik külföldön, ami nem esik messze a 3,9 százalékos európai átlagtól és sokkal jobb helyzetet mutat, mint Romániában, ahol 20 százalékos ez az arány. A probléma okai között van, hogy elvesztették a szakmák a becsületüket, amin a javuló fizetések változtatni fognak, valamint az, hogy nőtt a turisztikai vállalkozások száma, ami több munkaerőt igényel - tette hozzá.

24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk