kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 5 éve

Két számjegyű bérnövekedés lehet 2020-ban

A Sberbank 5-7 százalékpontos bruttó bérnövekedést tart valószínűnek 2020-ra összgazdasági szinten közfoglalkoztatottakkal együtt, amennyiben nem lesz központi minimálbér-emelés. Abban az esetben, ha lesz, akkor az fel tudja emelni az előbbi számot akár a 8-10 százalékpontos tartományba is.

images

A Sberbank 5-7 százalékpontos bruttó bérnövekedést tart valószínűnek 2020-ra összgazdasági szinten közfoglalkoztatottakkal együtt, amennyiben nem lesz központi minimálbér-emelés. Abban az esetben, ha lesz, akkor az fel tudja emelni az előbbi számot akár a 8-10 százalékpontos tartományba is.

A Sberbank a közfoglalkoztatottakkal együtt 2020-ra bruttó 385 000 forintos (1170 eurós) átlagbért valószínűsít. A bank szerint a gyenge forint amiatt számít leginkább, mert a bérek vásárlóértékét csökkenti, mivel a fogyasztás jelentős részét teszik ki az import termékek, azok ára pedig a gyenge forint miatt emelkedik.

Korábban Török Zoltánt, a Raiffeisen Bank főosztályvezetőjét kérdeztük a gyengülő forint béremelkedésre gyakorolt hatásáról. Török elmondta, hogy a Raiffeisen 2019-es előrejelzése szerint körülbelül 10%-os béremelésre számíthatnak a magyar munkavállalók idén, ami euróban kifejezve csupán 6% lesz, ha továbbra is kitartóan gyenge lesz a forint 2019-ben. (Török Zoltán az utóbbi napokban kialakult 330 forintos euró árral számolt, aminél volt gyengébb is a forint az előző héten - a szerk.) A forint erősödése esetén Török becslése szerint az euróban értett béremelés kedvezőbben alakul, és várhatóan 7-7,5% lesz idén. A Raiffeisen előrejelzése szerint 2020-ban fordulópont jön, mert csak egy számjegyű lesz a forintban mért átlagos bruttó béremelés.

A bérek és a gyenge forint szerepe a hazatelepülésben

A Sberbank úgy látja, hogy a gyenge forint árfolyam döntően nem befolyásolja a külföldön élők hazatelepülési szándékát. Álláspontjuk szerint, ha mindenképpen ennek hatását akarjuk vizsgálni, akkor az inkább csökkenti a hazatelepülés esélyét, hiszen hazai kiadásaik devizában a gyenge forint miatt csökkennek, vagyis a külföldről hazautalt devizájuk egyre többet ér, ami kevésbé ösztönző a hazatérésre.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank főosztályvezetője szerint a külföldön dolgozó magyarok hazatérését valamennyire támogatja a bérek átlagos emelkedése, különösen azok a jelentős, szakágazatokat érintő emelések, amelyek belesimulnak a statisztikába, holott jóval magasabbak annál - mondta Török Zoltán. Így szaporodnak a példák a hazatelepülésre akkor is, ha a nyugati béreknél kevesebbet kapnak itthon, de más tényezőket figyelembe véve, már megéri hazaköltözniük.

Fotó: pexels.com
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk