Megjelent: 5 éve

Taxisblokádhoz hasonló tüntetésre készülnek

Ha elfogadja a Parlament ma rabszolgatörvényként elhíresült javaslatot, akkor a taxisblokádhoz hasonló demonstrációt tartanak. A Vasas Szakszervezeti Szövetség már szervezi az útlezárásokat.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta az Atv-nek, hogy folyamatban vannak az engedélykérések az útlezárásokra, de ha nem kapnak rá engedélyt, akkor polgári engedetlenséghez kell folyamodniuk. Szerinte a mostani törvényt cinikus módon és embertelenül akarják meghozni. Hozzátette: a törvény ereje, és értéke is megkérdőjeleződik ebben az estben, így a munkavállaló is gondolhatja, hogy bizonyos törvényeket ő sem tart be.

László Zoltán azt is elmondta, hogy nem a szakszervezetek vezetői akarják az útlezárásokat, hanem a dolgozók, akik a szakszervezetek tagjai. Jelenleg a munkahelyeken érdeklődnek a tiltakozás módjairól és felméréseket készítenek.

Szerinte csak politikai szájtépés, hogy a Fidesz szerint több munkahelyet teremtettek, mint a korábbi kormány. László Zoltán úgy véli, a kormánynak el kellene menni a szakszervezeti székházba, és meg kellene hallgatni őket, akkor el fogják nekik magyarázni, mi a valós helyzet, de eddig még nem mentek el hozzájuk, és eszük ágában sincs, hogy kimenjenek az emberek közé és megkérdezzék, mit akarnak.

Emlékeztetett, hogy amikor a törvényjavaslat előterjesztője, Kósa Lajos leült velük tárgyalni, akkor csak időhúzásra játszott a kabinet, az egyeztetések mögött nem is volt valódi tartalom.

A Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: a probléma az, hogy az ilyen döntések előtt szakmai egyeztetésre lenne szükség, ami nem történik meg, közölte. Ha szerdán átmenne a törvényjavaslat a parlamenten, akkor azonnal egyeztetnek a dolgozókkal arról, mekkora a realitása egy országos demonstrációnak, lezárásoknak, utána jönnek a gyakorlati lépések - tájékoztatott. Nem abba kell belehajszolni az embereket, hogy még többet dolgozzanak, hogy el tudják tartani a családjukat, hanem azt kell elérni, hogy 8 órás munkával is megtehessék azt - hangsúlyozta László Zoltán.

atv.hu





  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk