Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

300 millió forintos kárt okozott egy fiktív számlákat kiállító számlagyár

Háromszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy számlagyár, amely hat budapesti székhelyű cég nevében fiktív számlákat állított ki - írja az MTI.

Haszon Dávid a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közleményben azt írta, a bűnszervezet - amelyet egy budapesti vállalkozó irányított - milliárdos nagyságrendben gyártott számlákat reklámtevékenységről és építőipari munkákról. A kibocsátó cégek csak számlázással foglalkoztak, nem folytattak valós gazdasági tevékenységet, nem rendelkeztek alkalmazottakkal és telephellyel, valamint eszközeik sem voltak a számlázott tevékenységekhez.

A számlák jutalékkal csökkentett ellenértékét az átutalás után készpénzben juttatták vissza a megrendelőknek - tudatta a sajtóreferens.

A NAV pénzügyi nyomozói tizenöt embert gyanúsítanak az elkövetéssel. Őket a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt akár húsz év szabadságvesztésre is ítélhetik. Továbbá a nyomozással párhuzamosan adóigazgatási eljárás indult - olvasható a közleményben.

A nyomozók a helyszíneken milliós értékű órákat, ékszereket és mintegy 30 millió forint készpénzt foglaltak le, valamint kezdeményezték az ingatlanok és bankszámlák zár alá vételét is. Ezzel megtérült az elkövetők által okozott teljes kár.

A tájékoztatás szerint a számlagyár tagjainak elfogásában és a bizonyítékok lefoglalásában hatvan pénzügyi nyomozó, tíz járőr és az illetékes adóigazgatóság munkatársai vettek részt. Mivel számítani lehetett arra, hogy a bűnszervezet irányítójánál fegyver van, a MERKUR bevetési egység is közreműködött az akcióban. Két helyszínről kábítószergyanús anyag került elő, ezért a rendőrségnek is intézkednie kellett.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk