kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A korszerű technológia alkalmazása a versenyképesség záloga a kertészetekben

Nagy István agrárminiszter elmondta 80-90 százalékra kell emelni az integráció arányát az eredményes és hatékony kertészeti termelés érdekében. Eszközöket kell kihelyezni, nagyon fontos még a kellő számú munkaerő megléte is, hiszen a legnagyobb munkaerőt igénylő ágazatról van szó - írja az MTI.

images

images

A szakember úgy látja, a jövőt képviseli ez a tőkevonzó beruházó kertészeti ágazat.

A továbbiakban Nagy István a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, szembe kell nézni a szélsőséges időjárási viszonyokkal, ugyanis hazánk az Európai Unió egyik legsérülékenyebb országa. Elszenvedője és alakítója Magyarország a klímaváltozásnak, ezért a naprakész eredmények gyakorlatba való átültetése szükséges - fejtette ki.

Csak jó minőségű földek képesek ellenállni a klímaváltozásnak, a megfelelő tápanyag utánpótlással, műtrágya helyett szerves trágya használatával, valamint víztakarékos öntözéssel - egészítette ki az elmondottakat.

Elmondta még Nagy István, hogy a kormány 2030-ig évente 17 milliárd, összesen 170 milliárd forintot szán a víztakarékos öntözésre, s bevezetik az egyablakos ügyintézést az öntözési engedélyek megadásához, ami a korábbi öt év helyett 20 évre fog szólni.

A kertészeti ágazatról szólva kiemelte a korszerű technológia alkalmazását a versenyképesség fokozása érdekében, hiszen mint mondta, az üvegházak mindössze 20-25 százaléka új építésű, 30 százalékuk 20 évnél idősebb. A versenyhátrány leküzdése érdekében elengedhetetlen az integráció, a piaci megjelenés, utóbbinál pedig a marketingre is meg kell találni a forrást.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk