Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Fejleszteni kell a vezetői utánpótlás kinevelését

A humán erőforrás igazgatók háromnegyede az egyik legsúlyosabb problémának és erőteljesen fejlesztendő területnek tartja az új vezetők kinevelését az IBM üzleti tanácsadó egységének (IBM Global Business Services) és az Economist kutatási részlegének (Economist Intelligence Unit) legújabb, emberi erőforrás témájú kutatása szerint.

Az IBM közölte: a felmérés során 40 országban, így Magyarországon is, összesen négyszáz HR igazgatót kérdeztek meg arról, hogy milyen kihívások előtt állnak, s mely kérdéseket tartják a legégetőbbnek.

Gruhala Péter, az IBM Magyarország üzleti tanácsadó egységének igazgatója szerint a hatékony vezető nemcsak arról ismert, hogy hozza a számokat és keresztülverekszi magát a viharos időszakokon, hanem arról is, hogy olyan környezetet teremt, ami vonzza és megtartja a tehetségeket és a kiemelkedően teljesítőket. Ez azért fontos, mert a cégeknek rendelkezniük kell a később menedzserekké kinevezhető munkatársak csoportjával.

A kutatás során megkérdezettek több mint fele úgy vélte, vállalata nem tud megbirkózni azzal a feladattal, hogy munkatársaik tudását és készségeit olyan irányban és ütemben fejlessze, ahogyan azt az üzleti élet megkívánja. További problémát jelent, hogy sok esetben a kollégák ismeretei nincsenek szinkronban a cég célkitűzéseivel. A tanulmány szerint a gazdálkodó szervezetek számára kulcsfontosságú, hogy képesek legyenek felmérni, milyen készségekre lesz szükségük a jövőben, és munkatársaik kritikus tömegénél gyorsan fejlesszék ki a szükséges kompetenciákat.

A tanulmány három, az eredmények szempontjából kritikus személyzeti faktort határoz meg: az első szerint meg kell jósolni, hogy az üzlet fejlődése és változása milyen személyi képességeket követel meg a következő 3-5 évben. A második szerint meg kell találni azokat a szakértő munkatársakat, akik nem csak a jelen körülmények között teljesítenek kiválóan, de arra is képesek, hogy kövessék a változásokat: szívesen tanulnak, és nem idegenkednek attól, hogy feladatuk, vagy elvégzésének módja megváltozik. A harmadik szerint az együttműködést a vállalati élet alappillérévé kell tenni, mert a kihívások annyira összetettek, hogy azokra csak a különböző fejekben meglévő eltérő tudás és szemléletmód ötvözésével lehet válaszolni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk