Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

DK: a kormány tegyen róla, hogy az ukránok ne kapjanak magyar nyugdíjat!

A Demokratikus Koalíció országgyűlési határozati javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a kormány azonnal mondja fel azt az egyezményt, amelynek alapján ukrán állampolgárok kapnak magyar nyugdíjat - írja az MTI.

Vadai Ágnes közölte: az Orbán-kabinet egy régi egyezmény alapján akár havi több százezer forintos nyugdíjakat is fizet ukrán állampolgároknak. A megállapodást még 1962-ben kötötte meg a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió, de azt csak 2010-ben kezdték el rosszhiszeműen kihasználni, a korábbi pár száz ukrán igénylő száma azóta sok ezerre nőtt - tette hozzá a DK alelnöke.

A baloldali kormányok már tárgyaltak az egyezmény felmondásáról, de a 2010-es kormányváltás után Orbán Viktor miniszterelnök inkább kihasználta a megállapodást és "Ukrajnából importált magának megélhetési Fidesz-szavazókat a több százezres nyugdíjakkal" - fogalmazott a politikus. Vadai Ágnes egyúttal emlékeztetett arra, hogy pártjuk aláírásgyűjtést indított a témában.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk