Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Sikeresnek ítélték a közszolgálati konzultációt a szakszervezetek

Lezárult az ágazati szakszervezetek által szervezett közszolgálati konzultáció, amelyet Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke sikeresnek ítélt meg - írja az MTI.

A konzultáció eredményéről tartott sajtótájékoztatón Boros Péterné azt mondta, a szeptember 21-én kezdődött, 8 kérdésből álló konzultáción csaknem 50 ezren vettek részt.

Hangsúlyozta: rendkívül sikeresnek ítéli az akciót, mert az emberek a feltett nyolc kérdésben a szakszervezetekkel megegyező állásponton voltak. A konzultáció eredménye Boros Péterné szerint fontos információ a kormánynak és kötelezettség a szakszervezeteknek, mert ezt az eredményt kell képviselniük a kormánnyal folytatott bértárgyalásokon. A szakszervezeti vezető azt kérte a kormánytól, hogy a konzultáció eredményét a tárgyalásokon vegye figyelembe.

Boros Péterné szerint az emberek azt mondták ki a konzultáción, hogy családbarát, modern munkahelyeket akarnak a közszolgálatban, a munkáért kapott bérből pedig a dolgozók meg tudjanak élni.

A válaszadók jelentős többsége szerint a közszolgálati munkaerőhiányt csak jelentős mértékű általános béremeléssel lehet megszüntetni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk