Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Hatmilliárdos áfacsalás egy génmódosított szójával kereskedő cégláncolatnál

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert génmódosított szójával kereskedő cégláncolatuk hatmilliárd forint kárt okozott a magyar államnak, miután Szlovéniából Magyarországra és Dániába szállította az árut, és az áfát nem fizette meg - írja az MTI.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) közleménye szerint a nemzetközi bűnszervezet az árut szlovák, cseh, lengyel "bukó cégeken" pörgette át. A szóját a sor végén lévő székesfehérvári társaságok vásárolták fel, majd a be nem fizetett áfát levonták a fizetendő adóból, sőt jogtalanul vissza is igényelték.

Az egyik cégcsoport Dániában ugyanezzel a módszerrel 14,6 millió euró (4,52 milliárd forint) kárt okozott.

A NAV tájékoztatása szerint a nemzetközi támogatású akcióban egyszerre négy országban folytattak eljárásokat, az akciót az Eurojust és az Europol is támogatta, a hágai műveleti központban hangolták össze a tagországok eljárásait. Magyarországon egyszerre 162 helyszínen 300 pénzügyi nyomozó, 30 revizor, 81 pénzügyőr, informatikai és pénzmosás elleni szakemberek és a Merkur Bevetési Egység tagjai dolgoztak, ezzel párhuzamosan Dániában, Szlovéniában és Szlovákiában is lecsaptak a bűnszervezet tagjaira.

A NAV munkatársai gépjárműveket, készpénzt foglaltak le, bankszámlákat, ingatlanokat zároltak mintegy 1,9 milliárd forint értékben. Jász-Nagykun-Szolnok megyében további 24,5 millió forint értékben zároltak árukészletet és gépjárműveket. A szlovén hatóságok hat helyszínen 100 ezer eurót, a dán hatóságok pedig 13 helyszínen 470 ezer eurót foglaltak le.

A NÉBIH szakemberei egy Fejér megyei raktárban árueredet-vizsgálatot indítottak, és 123 tonna árut zároltak. A helyszíni mintavétel laboreredményei arra utalnak, hogy a zárolt termék génmódosított.

A gyanúsítottak akár húsz év szabadságvesztést is kaphatnak.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk