kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program

Az idei diákmunka programban új elemként jelenik meg, hogy - az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében - a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása - írja az MTI.

images

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot, melynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az Varga Mihály.

A tárcavezető ismertette, 8 órás foglalkoztatás esetén a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie.

Varga Mihály elmondta, a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban - fogalmazott a miniszter.

Mint mondta, a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 27 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették. Ismertetése szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb június 18-án) már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múltak el 25 évesek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk

Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk