kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

Ötödik alkalommal hirdette meg fiatal vezetőknek szóló pályázatát a Coaching Team Kft.; a felhívást október 17-én tették közzé a HR Festen. Az Év Fiatal Vezetője díjjal azokat kívánják elismerni, akik 40 éves korukig kimagasló eredményeket értek el vezetőként. A pályázat az úgynevezett leader szerep tudatos megélését, a vezetői képességek folyamatos fejlődésének igényét helyezi fókuszba. Újdonság, hogy idén a nevezések előtt ajánlásokat is fogadnak.

A díjat 2015-ben azzal a szándékkal alapítottuk, hogy megszólítsuk és az elismerés által kiemeljük az országban azokat a fiatal vezetőket, akik kimagasló munkahelyi teljesítményük mellett valóban példamutató vezetői szemlélettel rendelkeznek, így követendő példaként állhatnak kortársaik, a következő vagy éppen a korábbi generáció előtt” – említette céljaik között Szabó Viktória, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team munka- és szervezetpszichológusa.

A pályázatra 40 év alatti, multinacionális cégek, kkv-k, nonprofit és állami szervezetek vezetői jelentkezhetnek, akiknek legalább 3 beosztottjuk és minimum 1 év vezetői tapasztalatuk van.
Fontos újítás, hogy idén először nemcsak a vezető maga jelentkezhet, hanem bárki ajánlhatja vezető ismerősét, férjét, feleségét, rokonát, kollégáját stb., aki megfelel a pályázati feltételeknek.
A pályázat fókuszában a jelentkező eddigi vezetői életútjának kell állnia: milyen eredményeket ért el, milyen hatást gyakorolt, mit tett saját vezető szerepének, készségeinek fejlesztése érdekében?

Az ajánlásokat november 29-éig, a pályázatokat pedig 2020. január 17-éig fogadják; az elbírálás áprilisban várható, a legjobbnak ítélt pályázatokat benyújtók személyes meghallgatása április–májusban lesz. A díjátadót májusban a Lupán rendezik meg. A hiánypótló kezdeményezésre az elmúlt években mintegy 250 pályázat érkezett, és idén is hasonlóan kiélezett versenyre számítanak a kiírók.

Fontos számunkra, hogy a jó gyakorlatokat széles körben megismertessük, így minden pályázónak szeretnénk online megjelenést biztosítani, valamint a legjobbaknak a személyes bemutatkozási lehetőséget is megadni” – mondta Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója. A pályázatokat neves szakemberekből álló zsűri bírálja el, köztük Blaskó Nikolett, az ACG Reklámügynökség tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Endrei-Kiss Judit, a Telenor Magyarország HR-vezérigazgató-helyettese, valamint Gerendai Károly üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója.

A nyertes megkapja az Év Fiatal Vezetője 2019 díjat és címet, továbbá ő és a többi díjazott is számos fejlesztési lehetőséggel gazdagodik. A nyertes többek között választhat, hogy a 2020-as Fiatal Vezetők Akadémiája egyéves programján vagy a Coaching Team 140 órás coachképzésén vesz részt, és a díj támogatói által felajánlott nyereményekben is részesül.

Amennyiben elegendő számú magas színvonalú pályázat érkezik, külön kategórianyerteseket is hirdetnek.
A részletes pályázati kiírás ITTolvasható.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk