kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Megválasztották az Artisjus elnökét

Újabb két évre Madarász Iván komolyzeneszerzőt választotta elnökévé az Artisjus keddi budapesti tisztújító ülésén.

"Negyedik elnöki ciklusomban arra törekszem, hogy a felhasználók minél szélesebb körével tudjuk megismertetni a szerzői jogi egyesületnek a jogdíjak beszedésén túli, a zeneipart segítő szervező, oktató tevékenységét. Ezután is legfőbb feladatomnak a közös szerzői érdekek műfaji különbségektől független, hatékony képviseletét tartom" - idézte az Artisjus MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye Madarász Ivánt.

Az 1949-ben született alkotó számos elismerés (többek között Kossuth-díj, Erkel Ferenc-díj, Bartók-Pásztory-díj) birtokosa, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 1980 óta állandó oktató a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 2002 óta egyetemi tanári rangban a zenetudományi és -elméleti tanszéken tanít. Az Artisjus vezetőségében végzett munka mellett a Magyar Zeneszerzők Egyesületének alapító és elnökségi tagja, valamint több zenei alapítvány kurátora.

Az Artisjus szerzőkből és zeneműkiadókból álló vezetői testülete, az úgynevezett Küldöttgyűlés többi tagját szintén a január 7-i ülésen választották meg. Bekerült a grémiumba Czutor Zoltán, Németh Alajos, Szabó Áron, Tabár István (könnyűzene), Bánkövi Gyula, Hollós Máté, Tihanyi László (komolyzene), Szkárosi Endre (irodalom), valamint a Universal Music Publishing EMB (zeneműkiadó, képviseli Mózes-Szitha Tünde).

Az Artisjus egyesület és jogelődjei eddigi elnökei: Herzfeld Viktor (1907-1918), Hubay Jenő (1918-1919), Huszka Jenő (1919-1944), Sándor Jenő (1944), Heltai Jenő (1945-1952), Kadosa Pál (1953-1956; 1958-1983), Bölöny György (1956-1958), Petrovics Emil (1983-1987; 1991-1999), Lendvay Kamilló (1987-1991), Bródy János (1999-2012), Victor Máté (2012-2014), Madarász Iván (2014-től).

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk