Megjelent: 5 éve

2020-ban növekszik az ösztöndíj összege

Idén az egy főre megállapított normatíva összege 128.520 forintra nőtt, 2020-tól pedig már ez az összeg 166.600 forint lesz - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

2018-ban 25 intézmény és 1744 ösztöndíjas hallgató részesült az Új Nemzeti Kiválóság Program 3,2 milliárd forintos támogatásában. A kiemelkedő tanulmányi eredményű, szakmai téren kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók havi 40 ezer forintos ösztöndíjat kaptak. Erre az ösztöndíjra a teljes idejű (nappali) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók pályázhattak.

Közel 7,5 milliárd forintból pedig 9 felsőoktatási intézmény kapott Intézményi Kiválósági Támogatást. Mindezek mellett a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program 2018-as bevezetésével 13 állami felsőoktatási intézmény részesült összesen 15 milliárd forint támogatásban, amelyet meghatározott tématerületeken folyó kutatásokra fordíthattak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk