Megjelent: 4 éve

Csatlakoztak a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségéhez tartozó szakszervezetek a KDSZSZ-hez

A KDSZSZ Magyarország egyik legnagyobb közúti személyszállításban működő szakszervezeti szövetsége lett.

Csatlakoztak a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségéhez tartozó szakszervezetek a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségéhez (KDSZSZ), amely immár 18 tagszervezet részvételével, több mint 5500 szakszervezeti tagot tömörít. Ezzel létrejött Magyarország egyik legnagyobb közúti személyszállításban működő szakszervezeti szövetsége - közölte a KDSZSZ pénteken az MTI-vel.

A közlemény ismerteti: a szövetség választmányi ülése a jelenlegi vezető testületet kiegészítve, új tisztségviselőknek szavazott bizalmat, míg országos szakszervezeti konföderációjának a Munkástanácsok Országos Szövetségét választotta. Az ülésen jelen volt Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke és Bánhidi-Nagy Attila, a Volánbusz Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese is.

A szakszervezeti szövetség a választmányi ülésen kifejezte: remélik, mielőbb megoldás születhet arra, hogy azok a nagy létszámmal rendelkező szakszervetek (a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a KDSZSZ), amelyek szinte kizárólagosan képviselik a korábbi, vidéki közlekedési központoknál dolgozó 15 ezer munkavállalót, a Volánbusz Zrt. kollektív szerződésének alanyává válhassanak.

Mivel a jogszabály a közeljövőben várhatóan nem módosul, így a KDSZSZ más lehetőségeket keres arra, hogy tagságának érdekeit megfelelő formában érvényesítse. A szövetség a következő időszakban egy önálló kollektív szerződés koncepciót fogalmaz meg, valamint a bérelemek átfogó átalakítására és egységesítésére tesz javaslatot. Mindezek eléréséért a választmány minden, a munkajogban és a munkaügyi kapcsolatokban alkalmazható eszköz felhasználására felhatalmazta az elnökséget - írta közleményében a KDSZSZ.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A technológia segítségével a pilóták alaposan megismerkedjenek az Airbus repülőgépekkel és gyakorolhatják a legfontosabb műveleteket. Teljes cikk