Mészáros Etelka
Megjelent: 17 éve

Amerika élen jár az utódok kiképzésében

A General Electric, a Procter and Gamble, a PepsiCo, a Citigroup és a Johnson and Johnson végzett az első öt helyen a Hay Group Tanácsadó cég és a Chief Executive Magazin által tavaly végzett kutatásban, amelynek célja az volt, hogy kiderítse, mely vállalatok érik e a legjobb eredményeket a jövő vezetőinek képzésében.

A 2006-ban rendezett közvélemény-kutatás középpontjában azok a vállalatok álltak, amelyek a legtöbb erőfeszítést tették a jövő vezetőinek képzéséért. A felmérésben az első öt helyen amerikai vállalatok álltak: a General Electric, a Procter and Gamble, a PepsiCo, a Citigroup és a Johnson and Johnson.

Az angol vállalatok között a bankóriás HSBC minősült a legjobbnak hatodik helyezésével, míg a holland BASF a kontinentális vállaltok közötti versenyében bizonyult a legjobbnak.

Óriási a harc a tehetséges vezetőkért

Mary Fontaine, a Hay Group McClelland Kutatási és Innovációs Központjának alelnöke és vezérigazgatója szerint az elkövetkező 5-10 évben 75 millió ember megy nyugdíjba az Egyesült Államokban, beleértve a nagyobb társaságok vezérigazgatóinak a felét is. Egyre nagyobb szükség van a vezetőkre, a megüresedő helyekre ugyanis mindössze 45 millió fiatal munkavállaló jut.
Egyes ágazatok és piacok között már most nagy harc folyik a tehetséges vezetőkért. Néhány éven belül pedig az egész piacra kiterjed majd a tehetséges fiatalokért folytatott küzdelem. Azok a vállalatok, amelyek nem harcolnak, nagy kockázatnak teszik ki magukat a jövőben.

Az előbbi megállapítás nem csupán Amerikára és Nyugat-Európára vonatkozik, ahol a második világháború után született generáció többsége hamarosan nyugdíjba vonul. A növekvő és fejlődő országokban, különösen Kínában, Kelet-Európában és Brazíliában komoly igény van a vezetők utódjainak nevelésére, képzésére, általuk biztosítva a folyamatos gazdasági növekedést.

Kevesebbe kerül egy belső ember előléptetése

Mary Fontaine véleménye szerint a cégek úgy maradhatnak sikeresek, ha az ígéretes jelöltek felkutatására és képzésére koncentrálnak. Jobb helyzetben vannak versenytársaiknál azok a vállalatok, amelyek felismerik, képezik és segítik leendő vezetőiket, biztosítva ezzel egyben szervezeti működésüket is.

A piacvezető vállalatok már felkészültek vezetőik pótlására. Azok a szervezetek viszont, - tette hozzá Mary Fontaine -, amelyek nem tesznek megfelelő lépéseket e téren, kénytelenek külső munkavállalókat alkalmazni, ez pedig rendszerint sokkal drágább és kevésbé megbízható megoldás, mint egy belső ember előléptetése.

A felmérés arra is kereste a választ, hogy a különböző vállalatok alsó-, közép- és felsővezetőinek módszereinek ismeretében milyen vállalati környezet motiválja kellőképpen a dolgozókat arra, hogy a lehető legjobban teljesítsenek. Emellett a másik kulcstényező a vállalat és a vezetés közötti magas szintű fejlődés biztosítása.

A kutatás olyan cégekre is kiterjedt, amelyek a gyakorlati képzést részesítik előnyben, segítve ezzel az elszigetelt vezetői csoportok munkáját, továbbá az egyes vezetők közötti hatékonyabb csapatmunkát. A cégek előszeretettel alkalmazzák a feladatok munkavállalók közötti váltakozását a nagyobb teljesítmény elérése érdekében; külső vezetői fejlesztő programokat; internet alapú önképző vezetői modulokat és vezetői MBA képzéseket szerveznek középvezetők számára. Fontaine megfigyelései alapján az első 20 piacvezető vállalat nagyobb előszeretettel használja az előbb említett módszereket, mint versenytársaik. Emellett az is megfigyelhető, hogy bár sok cég alkalmazza a fenti módszereket, addig a vezető vállalatok sokkal szélesebb körben alkalmazzák azokat.

A felmérés a széles körben elterjedt erőforrás pazarló tevékenységekre is kiterjed, beleértve a szabadtéri programokat, a papír alapú önképző modulokat, a felső vezetők munkájának nyomon követését és a vezetői MBA, internet alapú önképző modulokat, amelyeket túl későn vezettek be a vezetői oktatásba.
A fent említett gyakorlatok segíthetnek egyes célok megvalósításában, mint például a személyi jövedelmek növelésében vagy a rövidtávú csapatépítésben, de abban nem, hogy a vállalatok jobb vezetőket képezzenek.

Mészáros Etelka, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk