Megjelent: 6 éve

Vendég lenne, de nincs aki kiszolgáljon

Sok balatoni étteremben, kifőzdében már 1000-1200 forint az órabér, azaz havonta 400 ezer forintot lehet keresni, de így is a vállalkozások 80 százaléka küzd munkaerőhiánnyal - írja a Népszava.

images

images

Évekig turistából volt kevés, most lenne vendég, de nincs aki dolgozzon. "Pultos, felszolgáló, szakács, leszedő, takarító" – sorolta a lapnak Kati az egyik balatonlellei étteremben, milyen munkakörökbe tudnának azonnal felvenni embereket. Ők kinyitottak, de még nem tudják hogy csinálják végig a nyarat, nem várhatják el a dolgozóktól, hogy a pihenőnapjaikon is bemenjenek, sem a 16 órás műszakokat.

Egy másik büfétulajdonos azt nyilatkozta jelenleg ő maga áll a pult mögé, mert nem sikerült senkit találnia. "Volt itt két lány, váltásba szántam őket, de már a múlt hétvégén soknak találták a munkát, pedig még igencsak takaréklángon égtünk. Itt a környéken mindenki megadja az 1000-1200 forintot óránként, azaz, aki akar dolgozni, képzettség nélkül is megkereshet 400 ezer forintot havonta. Csak éppen nincs meg a hajlandóság."

Árend Dorisz balatonboglári éttermében már tavaly is gondot jelentett a munkaerőhiány. Ők a családtagok közül toborozták a munkaerőt, valamint férjével együtt Dorisz is beáll dolgozni.

"A vendéglők, büfék, falatozók tizede nem is tud kinyitni, csak június közepén" – mondta el a lapnak Sebestyén Zoltán, balatonfüredi vállalkozó. Szerinte sokan bíznak a diákmunkásokban.

A profi szakácsokat, a neves balatoni éttermekben jól megfizetik: havi 800 ezer - 1,2 millió forintot kínálnak havonta – plusz szállást és ellátást –, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhatnak jobb helyeken. Már az sem baj, ha nincs papír, csak tapasztalat legyen.

Vannak akik hétfőnként zárva tartanak, mert csak így tudnak pihenőnapot biztosítani, és olyanok is, akik átmennek más étterembe és jobb fizetést ígérnek az ottani dolgozóknak.

A szakácsok, felszolgálók jó része külföldön vállal munkát, egy részük pedig más területen. Az egyik étteremtulajdonos elmondta, azért keresnek 4 év után szakácsot, mert korábbi dolgozójuk inkább elment a Lidl-be, ahol kevesebb munkaórával szinte ugyanannyit visz haza.

Fotó:Pixabay
Népszava



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk