Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd jövő hét csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek - írja az MTI.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte: a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően Magyarország történetében másodszor, idén is 2,5 millió ember kap nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege a tavalyinál is magasabb, 18 ezer forint.

Azt mondta: a kormány szeretné, ha az idősek is részesülnének az ország gazdasági teljesítményéből, hiszen ők évtizedeket dolgoztak az országért és nevelték gyermekeiket. Az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem azok is megkapják, akik nyugdíjszerű ellátásra jogosultak. A kormány 33 milliárd forintot biztosít a kifizetésekre. Minden nyugdíjas, akinek eléri a 80 ezer forintot a nyugdíja, a maximális 18 ezer forintra számíthat. Így a maximális összeget kapják az átlagnyugdíjjal (130 ezer forint) rendelkezők is, az 50 ezer forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintos nyugdíjprémiumot kapnak - részletezte az államtitkár.

Rétvári Bence szólt arról is: jó hír, hogy a nyugdíjak idén megtartják vásárlóértéküket, ezért nyugdíjkiegészítésre idén nincs szükség. A Pénzügyminisztérium megállapítása szerint az infláció mértéke várhatóan kisebb lesz, mint a januári 3 százalékos nyugdíjemelés, így értelemszerűen nincs szükség nyugdíjkiegészítésre, a nyugdíjak idén kompenzáció nélkül is megőrzik értéküket. Úgy fogalmazott: a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta 10 százalékkal nőtt. A jövő évi nyugdíjemelés mértéke a 2019-re becsült inflációval egyezően 2,7 százalék lesz, ami 130 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi 3500 forintos emelést jelent - tette hozzá.

Fotó: Pixabay
MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk

Hogyan állapítják meg a nyugdíj összegét 2024-ben?

Akit az idei nyugdíjmegállapítás közvetlenül - már vagy még - nem érint, annak is érdemes legalább az alábbi lényegi összefüggésekkel... Teljes cikk