kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Tudástárat hoz létre az ITM a gyorsan növekvő vállalkozások segítésére

György László az M1 aktuális csatornán mesélt a Magyar multi programról.

Tudástárat hoz létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyorsan növekvő és innovatív vállalkozások segítésére a Magyar multi program keretében - közölte a minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. György László azt mondta, ehhez tudásátadásban jártas vállalkozások közreműködését várják, akik négy nagy területen - műszaki termék- és szolgáltatásfejlesztésben, márka- és arculatépítésben, pénzügyi tudatosságban és szervezeti fejlesztésben - nyújtanak majd segítséget.

Ezek a vállalkozások egy gyűjtőportálon szerepelnek majd, ahol értékelni lehet az általuk nyújtott szolgáltatásokat - tette hozzá. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a Magyar multi programban olyan hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások vehetnek részt, amelyek három egymást követő évben évi húsz százalékkal nőttek, vagy exportjuk évi 50 százalékos ütemben fejlődött.

Ezeknek a vállalkozásoknak vissza nem térítendő támogatásokkal és tudásátadással szeretnének segíteni abban, hogy olyan tudásra tegyenek szert, amellyel új szervezetet építhetnek, hatékonyabbá tehetik működésüket, és tudnak pénzügyileg tervezni, valamint technológiát váltani - tudatta. Hangsúlyozta, a program célja, hogy ezek a kis- és középvállalkozások nagyvállalatokká váljanak.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk