Megjelent: 17 éve

Suhajda Attila: Még nem tisztázott az outsourcing lényege

Az outsourcing szerepe még nincs megfelelően tisztázva, sokkal inkább kötik a globalizációhoz, mintsem az üzleti folyamatok átszervezéséhez, azaz az üzleti innovációhoz - vélekedett a Világgazdaságnak adott interjújában Suhajda Attila, a Magyar Outsourcing Szövetség elnöke, aki az első hazai outsourcing konferencia kapcsán beszélt a kiszervezés lényegéről.

images

A rendezvényen a tevékenységkihelyezés nemzetközi trendjeiről, illetve Magyarországnak a globális piacon meglévő lehetőségeiről esik majd szó. Több esettanulmány is elhangzik majd, ezek az outsourcing egy-egy ágazaton belüli szerepéről, megjelenési formáiról szólnak. Kiemelt témakör lesz még a kiszervezési piac munkajogi szabályozása - mondta az elnök.

Hozzátette: előadást tart Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója, Tom Olavi Bangemannt, a Hackett Group nemzetközi hírű szakértője, Michael Greent, az IBM EMEA-szintű stratégiai outsourcingért felelős alelnöke. Lakatos Péter, a Videoton Holding vezérigazgatója pedig arról számol majd be, hogy egy magyar nagyvállalat számára milyen lehetőségeket kínál a kiszervezés - jegyezte meg Suhajda Attila.

A konferencia célja, hogy az outsourcing lényege tisztázódjon az érdeklődők fejében. A tevékenységkihelyezés nem más, mint üzleti innováció, amelyet okosan használva jelentős hatékonyságjavulást tudnak elérni a vállalkozások - fogalmazott az elnök. Mint mondta, minden évben szeretnék megrendezni a konferenciát, állandó fórumot teremtve a hazai és nemzetközi tapasztalatcserére.

Magyarország jelenleg még népszerű tevékenységkihelyezési célpont a régióban, ennek fő oka azonban egyértelműen az olcsóság. Nem annak kellene lennie a fő célnak, hogy ezt az előnyünket megtartsuk, hanem inkább a nagyobb hozzáadott értéket képviselő projektek elnyerésére kellene összpontosítani, ehhez azonban szükséges a jól képzett, több idegen nyelvet beszélő munkaerő - vélekedett Suhajda Attila.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk

Felesleges harcolni ellene: Balogh Petya az MI-forradalomról

Tavaly novemberben a ChatGPT berúgta az ajtót. Már nem lehet a szellemet visszagyömöszölni a palackba, harcolni sem érdemes ellene, inkább... Teljes cikk