kapubanner for mobile
Szerző: Várkonyi Zsolt
Megjelent: 5 éve

A társadalom, ahol az anyaság a kényszerpálya

„Ha egy nő túl okos, a cég annál nagyobb terhet rak rá. Nézd meg, te is milyen leterhelt vagy” - mondták munkahelyén a Született 1982-ben című regény főszereplőjének. Az Athenaeum Kiadónál nyáron megjelent kötet azt mutatja be, milyen érzés lehet(ett) nőként, anyaként élni egy olyan patriarchális társadalomban, mint Dél-Korea.

A regény szerzője, Cso Namdzsu 1978-ban született Szöulban, szociológiából diplomázott, a Született 1982-ben a harmadik kötete. A könyv a koreai #MeToo mozgalom egyik jelentős alkotásának számít, több milliós példányszámban kelt el, számos nyelvre lefordították és filmet is forgatnak belőle. A regény a 33 éves Kim Dzsijongról szól, akiről a történet elején csupán annyit tudunk meg, hogy kislánya születése után elkezd furcsán viselkedni, depressziós lesz, ezért pszichiáterhez küldik.

A könyv ezután visszaugrik az időben, és születésétől fogva felidézi a nő küzdelmekkel teli életét. A főszereplő fiktív személy, de történetét valós társadalmi jelenségek ihlették. A naiv, de kitartó Kim Dzsijong olyan országban nő fel, ahol az iskolában a fiúk előbb kapnak ebédet, mint a lányok, ahol őt szidják le, ha zaklatják az utcán, és ahol még dolgozó anyaként sem fogadja be a társadalom. A főszereplő korán megtapasztalja, hogy Koreában a férfi és a nő nem egyenlő: fiútestvére sokkal több figyelmet, szeretetet kap, mint ő és nővére. Amikor beszáll egy taxiba, a sofőr rögtön megjegyzi, hogy soha nem szállít nőket első utasként. A társadalmi béklyót munkahelyén is érezi, ahol nőként nem számít hosszú távú munkaerőnek, és még azt sem veri nagy dobra a vezetőség, hogy valaki rejtett kamerát helyezett el a női mosdóban, az online közzétett felvételeket pedig a cég férfi dolgozói is látták. „Nem baj, a következő majd fiú lesz” - hangzik el a Született 1982-ben egyik legerősebb mondata egy lánygyermek születésekor. Cso Namdzsu műve egyszerre szociográfiai és lélektani regény. A rendkívül olvasmányos, filmszerű könyv életszagúan ábrázolja Kim Dzsijong jellemét, szenvedéstörténetét. A szerző szociológiai attitűdje egyértelműen tetten érhető az íráson.

Több, mint 100 munkaügyi iratminta és szabályzat a HR Portaltól. Előfizetőinknek küldjük a munkajogász által rendszeresen frissített módosításokat is.


A Született 1982-ben nagy hangsúlyt fektet a 80-as, 90-es évek koreai társadalmának bemutatására, ahol az élet minden területén érződik a nők hátrányos megkülönböztetése, legyen szó családról, iskoláról, munkáról. A kötetben több helyen is találunk szociológiai kimutatásokat (pld: nemek szerinti megoszlás, munkaerőpiaci statisztikák), melyekkel Cso Namdzsu azt igyekszik bizonyítani, hogy története valós alapokon nyugszik. Kiemeli például, hogy 2014-ben az OECD tagországai közül Dél-Koreában volt a legnagyobb a bérkülönbség női és férfi dolgozó között, vagy hogy a munkahelyükről kilépő koreai nők több mint felét öt év elteltével sem veszik fel sehová.

A Született 1982-ben csöppet sem vidám, viszont mindenképp érdekes olvasmány, egy 200 oldalas sorsdráma és társadalmi korlenyomat. „Hiszem, hogy Kim Dzsijong létezik valahol” - írja a szerző a könyv utószavában, és a végén mi is elhisszük.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek