kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Így módosul a köznevelési törvény

Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása, amelyet az Országgyűlés ma elfogadott.

A törvényalkotási bizottság egyetlen ponton változtatott az indítványon: továbbra is lehetőség lesz második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon a diák teljesítményét jegy helyett szövegesen értékelni.

A most elfogadott törvény alapján az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel bizonyos szempontoknak. Ilyen például az, hogy a Nemzeti alaptantervben (Nat) meghatározott tananyagtartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben. A Nat-ban foglalt kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalttól. Ez a rendelkezés a törvény kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A törvény rendelkezik arról is, hogy az óvodába járási kötelezettség alól csak a legindokoltabb esetben lehet felmentést kapni a gyermek ötödik életéve helyett a negyedik életévéig. Egy gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt - áll a szabályozásban. A jegyző - 2020. január 1-jétől azonban már egy a kormány által kijelölt szerv - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

A magántanulói jogviszonyt szeptember 1-jétől az egyéni munkarend váltja fel, engedélyezése pedig intézményi szintről egy hatósághoz kerül. A törvény kimondja: tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítésére határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető.

A módosítás tartalmazza, hogy a kormány rendeletben az intézményvezetők részére az intézmény méretétől függően további bérpótlékot és a munkateljesítménytől függően ösztönzési kereset-kiegészítést állapíthat meg.

A munkáltató a munkakörbe tartozó feladatokon kívüli, célhoz köthető feladatot állapíthat meg a pedagógusnak, és ezek eredményes végrehajtásáért - a pedagógus illetményén felül - céljuttatás jár.

A jogszabály felsorolja, hogy a korábbi törvény mely passzusai vesztik hatályukat. Ide tartozik, hogy akiknek jogukban állt véleményezni az igazgatóválasztást - például az intézmény alkalmazotti közössége -, elvesztik ezt a jogukat, kikerül ugyanis a jogszabályból az "az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével" szövegrész. A tankönyvellátás szabályait ezentúl nem önálló jogszabály, hanem a köznevelési törvény tartalmazza majd.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk