kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A gazdaság igényeihez kell igazítani az oktatást

Pölöskei Gáborné kiemelte a digitális oktatás fontosságát a szakképzésben és a felnőttképzésben. A képzési fejlesztések célja, hogy a fiatalok a szakmai ismeretek mellett olyan digitális ismereteket szerezzenek, amelyekkel meg tudják állni helyüket a munkaerőpiacon - írja az MTI.

images

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint a környezeti változások miatt új kihívásokkal kell szembesülni, ezért szavai szerint az Ipar 4.0 stratégia az erre adott válaszokról is szól. Fontos, hogy a digitális világ milyen humánerőforrást igényel - fogalmazott, és megjegyezte, hogy a digitalizációval új munkaformák jelennek meg, míg mások eltűnnek.

Magyarországon informatikai képzésben a 2017/2018-as tanévben 22 ezer 210 tanuló vesz részt, tavalyhoz képest több mint kétezerrel nőtt a résztvevők száma - számolt be. Az informatika távmunkára, otthoni munkára is lehetőséget ad, amely a gyermeket nevelők számára egy nagy lehetőség, mégis kevesen élnek vele - mondta, és megjegyezte, hogy ennek oka lehet a szükséges alapkészség hiánya is.

Az infrastrukturális fejlesztés mellett szükségesnek nevezte a képzés tartalmi és módszertani megújítását is, amelyhez biztosítani kell a szabályozási kereteket. A digitális tudást általánossá kell tenni - jegyezte meg.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk