Megjelent: 17 éve

Egyre kevesebben dolgoznak a vegyiparban

Ahogy Európában szinte mindenhol, az elmúlt években hazánkban is fokozatosan csökken a vegyipari alkalmazottak száma - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Tavaly az iparban dolgozók tizede, valamivel több mint 75,4 ezer ember dolgozott valamely vegyipari cégnél. A foglalkoztatottak száma 2006-ban 0,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy esztendővel korábban.

A vegyipari alkalmazottak körülbelül harmada végez szellemi tevékenységet, kétharmaduk pedig fizikai foglalkoztatott. A
Magyar Vegyipari Szövetség (Mavesz) elemzése szerint az ágazat három fő területe közül a legtöbben, mintegy 38 ezren a műanyag- és gumiiparban dolgoznak. Vegyi anyagok és termékek gyártásával valamivel több mint 30 ezren, koksz- és kőolaj-feldolgozással pedig 6300-an foglalkoznak.

A vegyiparban dolgozók átlagkeresete azonban emelkedik, tavaly már meghaladta a bruttó 220 ezer forintot. Csökkent viszont a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a legnagyobb hazai vegyipari vállalatoknál. A BorsodChem társasági szinten 2006 végén 2885 főt foglalkoztatott, ez 2 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, míg a TVK Nyrt. alkalmazottainak száma közel tizedével, 1400 alá csökkent tavaly - olvasható a Világgazdaságban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek