kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

18 olyan település van az országban, ahol 16 éve nem találnak háziorvost

Tovább csökken a háziorvosok és fogorvosok száma. Egy Nógrád megyei településen 21 éve nincs fogorvos.

Évek óta egyre rosszabbak a betöltetlen háziorvosi, valamint fogorvosi praxisok számai - írja az mfor.hu. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint 2015 júliusában 231, 2017 augusztusában 317, 2018 júniusában 324, míg tavaly júniusban már 373 olyan háziorvosi állás várta gazdáját, amely tartósan, tehát fél éven túl áll üresen. Az ÁEEK legújabb kimutatása már 404 üres háziorvosi praxist jegyez. Az OEP jogutódja, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapja ugyanakkor 469 üres háziorvosi praxisról ír. A portál megkeresésére az ÁEEK azt az információt közölte, hogy mindig a NEAK állítja össze ezt a listát, ők is mindig az alapján dolgoznak.

Az mfor.hu elemzése szerint továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legtöbb az üres háziorvosi praxis (59), a második legrosszabb helyen Pest megye áll 40 üres praxissal. A lista másik végén Baranya megye áll, ahol csak 9 településen keresnek háziorvost. Országosan még mindig 18 település van, ahol 16 éve nem találnak háziorvost.

A felmérések kitértek a fogorvosi praxisokra is. A NEAK szerint 256 betöltetlen fogorvosi státusz van az országban. A listát Budapest vezeti 43 üres hellyel, és Bács-Kiskun megye van a második legrosszabb helyzetben, ahol 32 fogorvosi praxis áll üresen. Nógrád megyében találni olyan települést, ahol 1999 óta, azaz 21 éve nincs fogorvos.

Mfor.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk