Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

20 ezer méhész számára nyújt segítséget az új támogatás

Méhcsaládonként 500 forint összegű jövedelempótló támogatást jelentett be az agrárminiszter pénteken.

A magyar méhészeti nemzeti program, a mézfogyasztást ösztönző kampányok, az idén meghirdetett beporzók éve egyaránt az ágazat versenyképességének és a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelését szolgálják - mondta az agrárminiszter pénteken a Szövetségben a magyar mézért című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nagy István ismertette, hogy a hatékonyság növelése érdekében az agrártárca 600 millió forintot különített el, amely az 1,2 millió méhcsaláddal rendelkező, majdnem 20 ezer méhész számára nyújt segítséget, méhcsaládonként 500 forint összegű jövedelempótló támogatással.

Emlékeztetett, az Európai Parlament tavaly márciusban elfogadta a magyar mézjelentést, amely részletesen taglalja a méhészeti ágazat előtt álló kilátásokat, továbbá felhívja az uniós tagállamok figyelmét arra, hogy fordítsanak több forrást a méhek védelmére, a mézhamisítás elleni harcra és a termelők támogatására. Az ágazat 2010 óta több mint 10 milliárd forint, 50-50 százalékban magyar és uniós finanszírozású támogatásban részesült a magyar méhészeti nemzeti programban.

Az Európai Unió (EU) által elfogadott új magyar méhészeti nemzeti program az előző ciklushoz képest több mint 20 százalékos többlettámogatást tesz lehetővé a következő három évre, közel 6 milliárd forint együttes hazai és uniós forráskerettel. Így több támogatás jut az élelmiszerminőséget és termelési hatékonyságot növelő eszközök, gépek vásárlására - tette hozzá. A minőségi garancia és a modern kiskereskedelmi kiszerelés révén a magyar méz az európai piacokon is megállja a helyét. Magyarországon 2010 óta az évi 40 dekagrammról egy kilogrammra emelkedett a fejenkénti mézfogyasztás, amelynek ösztönzése és népszerűsítése a jövőben is fontos, és ezt támogatja a friss kiadvány is - fűzte hozzá a miniszter.

Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő elmondta, hogy a méhészeti programra 36 millió euró áll rendelkezésre európai szinten. A mézjelentésben 54 millió eurót javasolt a képviselő, az Európai Bizottság pedig 60 millió eurót irányzott elő a következő hétéves ciklusban - tette hozzá. Megjegyezte, hogy az Európai Parlament agrár és vidékfejlesztési bizottságának kezdeményezésére a jövőben külön fejezet lesz a méhészetről a közös agrárpolitikában.

Az OMME és a kormány kérésére megfogalmazódott egy javaslat arra, hogy a méhegészségügyi hálózatok jobb finanszírozása új támogatási formaként jelenjen meg, emellett fontos lenne még a nemzeti regionális laborok támogatása és a méhészek a tervek szerint pályázhatnak majd tárgyi eszközökre is. Fekete József, az (OMME) alelnöke aggályosnak nevezte azt a megállapodást, amelyet az EU dél-amerikai országokkal tervez aláírni a méz vámmentességéről. Az alelnök szerint a méz, amit behoznak nem GMO-mentes, másrészt tovább csökkentheti a jelenleg nyomott árú magyar vegyesméz árát.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk