kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Szigorúbb munkaügyi ellenőrzések a hőségben

A negyven fok fölé emelkedő hőmérséklettel nincs vége a munkaadók megpróbáltatásainak, hiszen szigorúbb munkaügyi ellenőrzésekre számíthatnak: azt figyelik betartják-e a munkaegészségügyi szabályzatot. Védőitalt mindenképpen kell biztosítani a dolgozóknak, még a poharat is a munkaadónak kell biztosítania.

Legyen szó zárt vagy szabad térben végzett munkáról, ha a munkahely hőmérséklete meghaladja a 24 fokot, mindenképpen védőitalt kell biztosítani a dolgozóknak, 14-16 fokos ivóvizet legalább félóránként. Vagyis nem kötelező az ásványvíz, e célra alkalmas az ízesített, alkoholmentes ital is, feltéve, hogy annak cukortartalma nem haladja meg a négy súlyszázalékot. A munkaadóknak jó hír, hogy a védőital adómentes természetbeni juttatásnak minősül, vagyis elszámolható, ám a poharat is neki kell biztosítania.

A kánikulában nehéz betartani azt a szabályt, hogy a munkavállalót nem érheti nagyfokú hőhatás a munkahelyén. Úgy kell kialakítani az ablakokat, üvegfalakat, hogy a dolgozókat megkíméljék az erős napsugárzástól. Az alkalmazott fűtő- és hűtőtestek nem szennyezhetik a légteret, és nem idézhetik elő a dolgozók felmelegedését vagy lehűlését.

Ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy nő az egy órán belüli pihenőidő aránya is. Közepesen nehéz fizikai munka esetén, amennyiben 30,5 fok van, vagy nehéz fizikai munka esetén, amennyiben a levegő hőmérséklete eléri a 28,5 fokot, negyedóra pihenés illeti meg a dolgozót. Közepesen nehéz fizikai munkánál 31,5 foknál, nehéz fizikai munkánál 30 foknál már fél óra az egy órán belüli pihenőidő mértéke. Ez háromnegyed órára is emelkedhet, ha a dolgozó közepesen nehéz fizikai munkát végez, s a munkahelyen a hőmérséklet eléri a 32,5 fokot, vagy nehéz fizikai munkásként 31 fokban kénytelen dolgozni. Lényeges információ, hogy ezt a pihenőidőt nem lehet összevonni, minden órában ki kell adni.

Míg a klímás irodákban ülők könnyebben vészelik át a hőségriadó időszakát, addig a szállítás-fuvarozásban, az építőiparban és a mezőgazdaságban dolgozókat sokkal jobban veszélyezteti a kánikula. Az első kettőnél a figyelem lankadása, a reflexek tompulása lehet végzetes, addig a kertészeti munkáknál a szabad földön, fólia alatt vagy üvegházban végzett munka válhat veszélyessé.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk