kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Nem béremelés jön, hanem leépítés

Tavaly decemberben a Vasas Szakszervezeti Szövetség mintegy kétszáz alapszervezetéből mindössze öt cégnél sikerült megállapodni az idei bérekről. A 200 partnercég több mint felénél létszámcsökkenésre kell számítani 2020-ban - írja a 24.hu.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint azért húzódnak el a bértárgyalások, mert a munkáltatók sokáig vártak arra, hogy mekkora lesz a minimálbér emelése, amelyet a kormány csak a 2019-es év utolsó napjaiban jelentett be - írja a lap.

A 24.hu szerint azonban van ennél sokkal súlyosabb probléma is a tagcégeiknél: a bizonytalanság. A feldolgozóiparban, az autóiparban, és az elektronikai iparban is nagy a bizonytalanság egész Európában. Azoknál a cégeknél ahol már decemberben meg tudott állapodni a szakszervezet az idei béremelésekről, azért jártak sikerrel, mert a minimálbérnél nagyobbak a jövedelmek, így nem igazán érintette a bértárgyalásokat az, hogy mennyivel emelkednek a legkisebb bérek. Ennél az 5 cégnél 10-13 százalék közötti emelésről tudott megállapodni a szakszervezet a cégvezetéssel.

Megkezdődött a leépítés

"Vannak aggályaink, mert látjuk, hogy a passzív létszámcsökkentés továbbra is zajlik, számos helyen az országban" - mondta a lapnak László Zoltán, aki ezt úgy érti, hogy a legtöbb szereplőnél látható, hogy a távozott munkavállalók helyett nem vesznek fel újakat, a határozott idejű szerződéseket pedig nem újítják meg.

A másik ok a munkaerő-csökkentés mellett, hogy részben az elmúlt időszak munkaerőhiányának köszönhetően nagyon felgyorsultak a technológiai fejlesztések. A robotizáció miatt pedig egyre több dolgozó munkáját válthatják ki gépekkel.

A szakszervezet szerint a legsürgősebb tennivaló ezért most az lenne, hogy a felnőttképzés gyorsan és rugalmasan reagáljon a technológiai újítások nyomán átrendeződő munkaerőpiaci igényekre.

Fotó:pixabay
24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk