kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Spanyolországban 2,5 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma

Spanyolországban 2,5 százalékkal, több mint 86 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma áprilisban. A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés szerint egy év alatt, azaz tavaly április óta a csökkenés 6,6 százalékos volt, összesen több mint 237 ezerrel lett kevesebb munkanélküli - írja az MTI.

A regisztrált munkanélküliek száma idén áprilisban 3,3 millió volt. A szaktárca kiemelte: a 2013 februárjában tapasztalt csúcshoz képest mostanra 1,7 millióval csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban.

Az év negyedik hónapjában legnagyobb mértékben a szolgáltató szektorban lett kevesebb állástalan, több mint 57 ezerrel, amelyet az ipar és a mezőgazdaság követ, 14 ezres és 9 ezres csökkenéssel.

Területi alapon nézve Andalúziában tapasztalták a legnagyobb csökkenést, ahol 24 ezerrel lett kevesebb munkanélküli. Katalónia a második 12 ezres csökkenéssel, a harmadik a madridi autonóm közösség 9 ezerrel kevesebb munkanélkülivel.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) egy hete tette közzé az első negyedéves munkanélküliségi adatokat. Eszerint január és március között összességében 0,8 százalékkal, több mint 29 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

A munkanélküliségi ráta 16,7 százalék volt, ami 0,2 százalékpontos növekedést jelent az előtte lévő negyedévhez képest.

A spanyol kormány az év végéig 19,5 milliós foglalkoztatás elérését tűzte ki célul, ami 475 ezer munkahely megteremtését jelenti ebben az évben. Emellett 15 százalékos munkanélküliségi rátát várnak.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk