kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Magyar taggal bővült az európai CSR-hálózat

Elfogadta a KÖVET tagfelvételi kérelmét a CSR Europe igazgatósága, így van magyar tagszervezete a legnagyobb európai csr hálózatnak - jelentette be múlt héten Stockholmban Frank Welvaert, a CSR Europe elnöke.

A brüsszeli székhelyű CSR Europe a legnagyobb üzleti hálózat, mely a vállalatok társadalmi felelősségvállalását (csr) terjeszti. Egyfelől 65 multinacionális vállalatot tömörít, másrészt pedig 23 tagszervezete révén 19 európai országban van jelen, és közvetve immár 1880 vállalattal dolgozik. A KÖVET-hez hasonlóan 1995-ben alapított szervezet küldetése, hogy segítsen a vállalatoknak beépíteni a felelősségvállalást a mindennapi üzleti működésükbe.

"A KÖVET csatlakozását többek között az indokolta, hogy a csr fogalma alig ismert a régióban, a CSR Europe nemzeti partnerszervezetei között a volt szocialista országok közül mindössze három található. Reméljük, hogy a csatlakozással intenzívebb információáramlás indulhat be, és minél több hazai vállalatvezető ismeri fel, hogy a hosszú távú sikerhez elengedhetetlen a vállalati felelősségvállalás" - mondta Kapusy Pál, a KÖVET ügyvezető igazgatója.

Az EU zöld könyvének meghatározása szerint a csr az a koncepció, amely szerint a vállalatok önkéntesen környezeti és szociális megfontolásokat építenek be működésükbe és az általuk érintett felekkel való kapcsolatukba.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk