Megjelent: 7 éve

Orvosokat keresnek a vizes vb egészségügyi csapatába

A világversenyre közel 600 fős egészségügyi csapatba húsvétig várja orvosok, szakdolgozók, önkéntesek jelentkezését a Semmelweis Egészségügyi Kft., amely elnyerte a FINA vizes vb egészségügyi ellátásának jogát, írja a Világgazdaság.

A lapnak az egészségügyi csapatot irányító Merkely Béla, klinikai rektorhelyettes, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója elmondta, hogy aki vállalja a feladatot, annak öt hétig rendelkezésre kell állnia, a szakorvosok és ápolók fix óradíjat kapnak. Egy szakorvos 8000 forint szuperbruttót kap óránként, ebben benne vannak már a járulékok is, a szakápolók óradíja pedig 4000 forint, írja a Világgazdaság.

Az egészségügyi csapat már alakulóban van, 220 önkéntes jelentkezett, 90 szakápoló és 80 orvos is van már. Körülbelül 550 főre lesz összességében szükség a FINA ideje alatt.

Naponta közel kétszázan fognak felelni az emberek, versenyzők biztonságáért, valószínűleg 12 órás műszakokban. Külföldön dolgozó magyar orvosok is érkeznek segítségül a verseny idején.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk