Megjelent: 5 éve

5 százalékkal emelkedett a hivatásos állományú rendőrök bére

Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően - írja az MTI.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy az illetményemeléssel egy 10 éves szolgálati viszonnyal és felsőfokú végzettséggel rendelkező főnyomozó bére a 2015-ös 302 ezer forintról mostanra 471 ezer forintra nőtt.

Egy 15 éves szolgálattal és középfokú végzettséggel rendelkező tiszthelyettes járőrvezető a béremelés előtt 215 ezer forintot keresett, az ő illetménye 336 ezer forint lett. Egy 10 éves szolgálati viszonnyal rendelkező középfokú végzettségű tiszthelyettes helyszínelő bére 250 ezer forintról pedig 342 ezer forintra emelkedett.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés döntése alapján 2022. december 31-ig a hivatásos állomány tagját - saját szabad választása alapján - a túlszolgálat ellentételezéseként szabadidő vagy díjazás illeti meg, azaz továbbra is lehetséges a rendőrök túlóra pénzének kifizetése.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk