Megjelent: 6 éve

Mit tehetünk vizsgadrukk ellen?

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folyatódnak az érettségi vizsgák, a diákok emelt- és középszinten adnak számot tudásukról országszerte. Az M1 által megkérdezett szakpszichológus szerint az alapos felkészülés és a hangos ismétlés a legjobb módszer a vizsgadrukk ellen - írja az MTI.

images

images

A magyar érettségi vizsgák mindkét szinten 240 percig tartanak.

Középszinten az I. feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30 percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmaz. A vizsgázók a feladatlapon belül a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatják. A szövegértési feladat szövege egy, esetleg két (egymással összefüggő) ismeretterjesztő szöveg, publicisztikai mű vagy ezek részlete.

Az I. feladatlapban közölt szövegalkotási feladat lehet érvelés vagy gyakorlati szövegműfaj alkotása, a kettő közül a vizsgázó választ. E feladat megoldásának elvárható terjedelme 120-200 szó. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyben egy műértelmező szöveg alkotását várják 150 perc alatt, az elvárható terjedelem 400-800 szó.

Az emelt szintű írásbeli szintén 240 perces. Az írásbeli szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A diákok egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

Hogyan lehet felkészülni?

Földi Rita szakpszichológus szerint a vizsgadrukk elkerüléséhez nem elegendő elolvasni a tananyagot, azt célszerű hangosan visszamondani, gyakorolni is.

Hozzátette, a vizsga miatt fellépő szorongás kezelése függ a korai szocializációtól.

Ha a környezete ezt támogatja, akkor úgynevezett facilitáló, vagy serkentő szorongás alakulhat ki. Azonban egy túlféltő környezet folyamatosan gátolja a gyermek tapasztalatszerzését, ami kudarckerülő, esetleg kudarckereső viselkedéshez vezethet. Az utóbbi azt jelenti, hogy hajlamossá válhat túlzott célokat kitűzni maga elé - mondta.

A pszichológus szerint a teljesítményfokozók, mint kávé, energiaital, vagy nyugtató nem javasoltak vizsgázás előtt.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk