kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Megszűnhet a 36 órás munkahét

Veszélybe került az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók rövidített, heti 36 órás munkaideje. A munkaadók szerint idejétmúlt a rendelkezés, a szakszervezetek szerint azonban indokolt a rövidített munkaidő, mert mind mondják, a munkavállalók egészsége sok helyen továbbra is veszélynek van kitéve - cikkezik a Népszabadság.

A munkáltatók támadásának kereszttüzébe került az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók heti 36 órás munkaideje. Szerintük idejétmúlt az 1990 óta hatályban lévő kormányrendelet, mivel az utóbbi években az érintett cégek nagyon komoly, a környezet- és a munkakörülmények javítását célzó technológiai beruházásokat végeztek. Vagyis szinte a minimálisra csökkent az egészségkárosító technológia, s emiatt már nem indokolt a rövidített munkahét fenntartása. A munkáltatók érvei szerint a rendelet betartásával versenyhátrányt szenvednek más cégekkel szemben. Több alkalmazottat kell foglalkoztatniuk ahhoz, hogy a munkaidőbeosztásnál ne lépjék túl a heti 36 órás munkaidőt.

Az érdekvédők nem vitatják, hogy a vállalkozói szférában a munkaadók többsége sokat áldoz a jobb munkakörülmények megteremtésére. A vegyészszakszervezet alelnöke, Révész Tamás azonban azt is tapasztalta, hogy a kis vállalkozások többségében nem szüntették meg az egészségre káros tevékenységet, ezért indokolt a rövidített munkaidő.

Az alelnök tájékoztatása szerint több bírósági határozat is megerősítette azt a szakszervezeti álláspontot, amely szerint életben kell tartani a 36 órás munkahétre vonatkozó rendeletet. Révész Tamás úgy véli, ha a veszélyes anyagokkal dolgozó kohászatban, a gyógyszer-, a festék- és a gumiiparban, az ércbányászatban, a kádkőgyártásban, az ólom- és vegyi ártalomnak kitett egyéb munkakörökben megszüntetik a munkaidő-kedvezményt, a munkavállalók 10 százalékát elbocsátják - olvasható a Népszabadságban.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk