kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A tanulók érdeke is sérülhet a tanárhiány miatt

A tanárhiány csak a következmény, a pedagógusok státusza, presztízse olyan mélységekben van, ami elképzelhetetlen- mondta az ATV Startban Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Ahogy arról mi is írtunk, idén is tanárhiánnyal kezdik a tanévet az iskolák, a HVG augusztus 21-én 1360 tanároknak szóló álláshirdetést talált. Az ATV műsorának vendége volt Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Elmondta, hogy ha egy iskolában hiányzik egy bármilyen szakos kolléga, mindenkinek csatasorba kell állni, így az is elképzelhető, hogy például egy testnevelés szakos tanár helyettesítsen egy angol órán.

A szakszervezeti vezető szerint évek óta küzdenek a tanárok béréért és az óraszámok csökkenéséért, mert a kizsigerelt pedagógusok nem tudnak többet vállalni. Mint elmondta, van olyan kollégájuk, aki hetente 40-nél sokkal több órát dolgozik, és emiatt a gyerekek érdeke sérül. „Azt mondjuk, hogy eddig és nem tovább” – jelentette ki Szabó Zsuzsanna, hozzátéve, hogy szeptember közepére összehívták a kongresszust, és a legfőbb döntéshozó fórum mondja majd ki, hogyan oldják meg a problémát. Mint a szakszervezeti elnök rámutatott, idén 17 ezren jelentkeztek pedagógiai irányú képzésre, ám csak a felük iratkozott be. Szabó Zsuzsanna szerint a kormány kötelessége lenne, hogy rendezzék a tanárok béreit, csökkentsék az óraszámokat. „Végig a pedagógusok hivatástudatára építenek. Lehet ezzel élni és szükséges is, de visszaélni nem szabad” – fejtette ki.

ATV
fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk