kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Dwayne Johnson volt a legjobban fizetett filmsztár tavaly

35 millió dolláros keresetével Will Smith a Forbes tízes toplistájának utolsó helyén áll.

Dwayne Johnson volt tavaly a legjobban fizetett filmsztár a Forbes üzleti magazin szerdán közzétett listája szerint. A Jumanji sztárja 89,4 millió dollárral (26,4 milliárd forinttal) vette át a lista vezetését a korábbi győztestől, George Clooneytól, aki ezúttal be sem került az első tízbe - emlékeztet a BBC.

Johnson tavalyelőtt 119 millió dollárral (35 milliárd forinttal) csak a második helyet szerezte meg. Clooney ugyanis 2017-ben tequilacégének eladásával keresett sokat: a Forbes adatai szerint egymilliárd dollárt kapott a vállalatért.

Az üzleti magazin a sztárszínészek éves jövedelmét a filmjeik mellett egyéb bevételeikből, márkaszerződéseikből számítja ki. Johnson az Under Armour sportmárkával is sokat keres. A Halálos iramban: Hobbs és Shaw című akciófilm, valamint a Családi bunyó és a Shazam! is jól jövedelmezett számára. Idén mutatják be Jumanji: A következő szint című filmjét is, amelyben Kevin Hart és Jack Black társaságában szerepel.

A Forbes tízes toplistáján Chris Hemsworth a második 76,4 millió dollárral (22,5 milliárd forinttal), Robert Downey Jr. pedig 66 millió dollárral (19,5 milliárd forinttal) a harmadik. Bradley Cooper 2015 után ismét szerepel az első tízben a Csillag születik sikerének köszönhetően, amelynek rendezője, forgatókönyvírója, producere és szereplője is volt. Cooper 57 millió dollárral (16,8 milliárd forinttal) lett a hatodik a listán.

Will Smith az Aladdin című filmjével a tizedik helyre érkezett 35 millió dolláros (10,3 milliárd forintos) bevétellel. A Forbes pénteken publikálja a legjobban kereső színésznők toplistáját.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek