Megjelent: 7 éve

Országos probléma a pedagógushiány?

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára azt nyilatkozta a pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyet az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek, mégis több mint 180 olyan magyar települést van, ahol jelenleg is keresnek tanítót vagy különböző szakos tanárt - írja az MTI.

Rétvári Bence arra is emlékeztetett, hogy nőtt a tanárszakos hallgatók száma, és a pedagógus-utánpótlás biztosítására 2011 óta több ösztönzőleg ható eszközt is beépítettek.

A 24.hu megnézte mennyi üres pedagógusi pozíciót hirdetnek a kormány által létrehozott közigazgatási állásportálon. Az oldalon szereplő 2600 közszolgálati álláslehetőség nagy része tanítói, vagy pedagógusi munka. 180 olyan települést találtak, ahol küzdenek a pedagógushiánnyal.

A fővárosban is van 150 üres tanári pozíció, egy szendrői általános iskolába, egy hónappal a tanévkezdés után egyszerre keresnek matematika-, magyar- és némettanárt is. Budafokon és Dunaharasztin is keresnek "bármilyen szakos" tanárt. Az Állásportálon is találhatóak üres tanítói pozíciók.

A Klebelsberg Központ azt közölte a lappal, hogy a tankerületi központokhoz tartozó köznevelési intézményekben a szeptember eleji adatok alapján mintegy 1000 álláshely volt betöltetlen, amely az állami fenntartóknál dolgozó több mint 90 ezres pedagóguslétszámhoz képest igen csekély arány, ráadásul időközben folyamatosan csökken ez a szám. "Végleges adatokat arról, hogy hány helyen kell megoldani áttanítással, túlóra elrendelésével, óraadói megbízásokkal a feladatot, majd csak október elején, a tantárgyfelosztások véglegesítése után tudunk mondani."

24.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk