Megjelent: 4 éve

A DXC nyerte a Fut a cég díjat nagyvállalati kategóriában

3200 kilométert futottak tavaly a szoftverfejlesztő cég munkatársai. A versenysorozaton 740 cég vett részt.

A Budapest Sportiroda (BSI) által kiírt 2019-es Fut a cég díj egész éven átívelő versenyét nagyvállalati kategóriában a DXC nyerte - a fő szempont az volt, hogy minél több sporteseményen, minél több nevezővel vegyenek részt a cégek. A DXC Technology futócsapata tavaly összesen 3200 km-t tett meg. Triatlon, túrázás, Balaton-átúszás, futógálák - több sportesemény is bekerült a céges versenysorozat állomásai közé. A Fut a cég díjra pályázó vállalatok 8 sporteseményen egész évben pontokat gyűjthettek annak függvényében, hogy hányan, milyen nehéz versenyszámban és milyen eredménnyel vettek részt az adott eseményen. A 8 fordulós versenysorozaton 12000 nevezővel összesen több, mint 740 cég vett részt 2019-ben. 200 cég indult legalább 2 eseményen, míg mind a 8 Fut a céges eseményen 7 cég nevezett résztvevőket - a DXC csapata mind a 8 megmérettetésen elindult.

“Tavaly készítettünk egy felmérést a munkavállalóink körében arról, hogy miért fontos nekik a mozgás. Az eredmények szerint 68%-uk számára az egészségmegőrzés a fő cél, de közel ugyanennyien a stresszlevezetést jelölték meg fontos motivációként a rendszeres mozgáshoz” - mondja Czibók Zoltán, a DXC Technology ügyvezetője. „A sportklubnak jelenleg 150 tagja van a cégen belül, közülük 50-60-an rendszeresen részt vesznek a közösségi sporteseményeken, együtt futnak, kerékpároznak. A többiek egyénileg vagy családdal teszik ugyanezt, de közös bennük, hogy mindannyian mozognak”- teszi hozzá Weiler Zsolt sportprogram felelőse, aki a cég sportklubjának motorja.

A klub közösségi média oldalán sportesemények élménybeszámolói olvashatók, így egymást motiválva tud mindenki fejlődni, egyre többet mozogni, hiszen Weiler Zsolt szerint a legnagyobb motiváció az, ha a mellettem ülő meg tudta csinálni, hogy lefutott 10 kilométert, akkor én is meg tudom. A cég állja a sportversenyek nevezési díjait bizonyos összeghatárig és általában több mint 20 olyan eseményt rendeznek évente, melyre a sportklub együtt nevez. A leghasznosabbak a váltóversenyek, amikor egymásért kell teljesíteni hiszen azon túl, hogy ez jó érzés óriási lojalitásnövelő hatása van. „Valamennyi résztvevő büszke lehet erre az eredményre ezért is célunk, hogy minél több kollégánk megtapasztalja a sport nyújtotta közösségi élményeket” - mondja Czibók Zoltán.

2019-ben a cég összesen 20 eseményen 300 rajthoz állást regisztrált és az indulók összesen 3200 kilométert tettek meg - ezzel lett nagyvállalati kategóriában első helyezett a Fut a cég versenyen a DXC Technology.
A már említett felmérés szerint a cégnél dolgozók 96 százaléka szerint fontos a rendszeres mozgás, 70 százalékuk sportol is - az idei év feladata elérni és bevonni azt a 30 százalékot, akik az elképzelést még nem tudták gyakorlatra váltani, még nem építették be szokásként életükbe a mozgást, holott tudják, hogy ez fontos. Számukra idén sportmotivációs előadásokat szervez a DXC sportklubja: motivációs könyvek szerzői és sportcoachok érkeznek majd a céghez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk