kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Újra munkába lehet lendülni a Morgan Stanley-nél

14 év kihagyás után és négy gyerek mellett is folytatni tudta karrierjét a “Return to Work - Lendüljön Újra Munkába” program keretében az egyik tavaly sikerrel pályázó jelölt. A Morgan Stanley tavaly első ízben indította el Budapesten azt az „újrakezdő” programot, melynek célja segíteni azon álláskeresőket, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz vagy új karrier-lehetőséget találni. A program a tavalyi sikerek után idén is elindul, az érdeklődők jelentkezését várják a május 16-ai nyílt napra.

images

A Morgan Stanley olyan tapasztalt munkaerőt integrálna vissza a munka világába, akiknek karrierje több évre megszakadt. Ennek a szünetnek számos oka lehet, többek között gyermekvállalás, családi körülmények, tanulmányi szabadság, betegség vagy közeli hozzátartozó ápolása. A 12 hetes, fizetéssel járó program módot ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére. A résztvevők különböző részlegeken kapnak lehetőséget szakmai tudásuk felfrissítésére és továbbfejlesztésére, tréningeken, „on-the-job” képzéseken vehetnek részt, továbbá felsővezetők és dedikált mentorok is segítik visszailleszkedésüket. A „Return to Work - Lendüljön Újra Munkába” programot először New Yorkban indította el 2014-ben a vállalat, majd London, Mumbai és Hong Kong után tavaly Budapesten is.

Zdeborsky-Vadász Orsolya tavaly az elsők között jelentkezett, hogy 14 év kihagyás után és 4 gyermek nevelése mellett „lendüljön újra munkába”

„Emlékszem, milyen bizonytalan voltam, mikor beküldtem a jelentkezésemet, hiszen nem gondoltam volna, hogy valaki 14 év után is újrakezdheti a karrierjét. Fantasztikus érzés volt, amikor kiderült, hogy kiválasztottak, és ennyi idő után újra munkába állhatok. Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a Morgan Stanley informatikai részlegén hasznosíthatom a közgazdász diplomámat. Egy izgalmas új világba csöppentem, ahol nagyon sok támogatást és segítséget kaptam, hogy megismerjem az új szakterületet, újra tudjam építeni az önbizalmamat és igazán elhiggyem, hogy ennyi év után is létezik visszaút. Mindenkit, aki hasonló helyzetben van, csak bátorítani tudok, hogy hogy éljen a lehetőséggel és jelentkezzen a programra.” - mondta el Zdeborsky-Vadász Orsolya.

A Return to Work - Lendüljön Újra Munkába programra idén újra lehet jelentkezni, az érdeklődőket május 16-án nyílt napon várja a Morgan Stanley budapesti irodájában.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk