kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nőttek a fizetések, marad a szakemberhiány

Immár kilencedik alkalommal jelent meg a Hays Hungary, az ország egyik vezető munkaerő-közvetítő vállalatának, 2019-es bérfelmérése, amely az aktuális munkaerőpiaci trendeket és bérsávokat mutatja be.

A Hays felmérése alapján az országos bruttó átlagkereslet 10-12%-kal növekedett a 2018-as év során, ez a szám a szellemi munkakörökben pedig elérheti a 15%-ot is. A betöltetlen állások tekintetében, a legnagyobb hiány a feldolgozóipar területén volt, ahol a nyitott pozíciók száma egy év alatt több mint 27%-kal emelkedett, így meghaladja az országos betöltetlen állások összességének egyharmadát.

„A felmérésből kiderül, hogy bár a válaszadók 66-ának nőtt a fizetése a tavalyi évben, az emberek kevesebb mint fele elégedett jelenlegi bérezésével. A béremelkedés az esetek többségében egy új állásnak köszönhető, így nem meglepő, hogy még mindig a fizetés a fő tényező a döntéshozatalban, ezt követi a munka-magánélet egyensúlya illetve a munkakörnyezet” - nyilatkozta Tammy Nagy- Stellini, a Hays Hungary ügyvezető igazgatója.



A folyamatosan változó IT munkaerőpiacon továbbra is jelentős a munkaerőhiány

, ami körülbelül 22 ezer betöltetlen pozíciót jelent országszerte. Továbbá, K+F központok nyílnak, új pozíciók és technológiák jelennek meg, a fizetések pedig folyamatosan emelkednek. Ennek köszönhetően, az IT szakmához való hozzáállás jelentősen megváltozott az elmúlt évek során. Egyre többen képzik át magukat erre a területre, kortól és szakmai előképzettségtől függetlenül, hogy a későbbiekben IT területen próbáljanak szerencsét egy magasabb fizetés reményében, hiszen egy pályakezdő fejlesztő havi fizetése elérheti a bruttó 500 ezer forintot is. Ennek megfelelően, egyre több programozó iskola és tanfolyam segíti az IT iránt érdeklődők (át)képzését, illetve a pályaválasztás előtt álló fiatalok is sokkal nyitottabbak az informatika világára, mint pár évvel ezelőtt.

Azonban nem csak az IT területen jelentős a munkaerőhiány, hanem a mérnöki és gyártási területeken is

, az elkövetkezendő években pedig további 15 ezer új munkahely fog létrejönni a nemzetközi és magyar cégek rekordértékű beruházásainak köszönhetően. Regionálisan talán a legfontosabb fejlemény, hogy Debrecen számos beruházás célpontja lett, mind autóipari beszállítók illetve gép- és elektronikai gyártók körében. A következő években fontos stratégiai kérdés lehet a 4-es főút, valamint a debreceni reptér fejlesztése, ami tovább növelheti a régió versenyképességét, ami a fizetések és az ingatlanárak emelkedését eredményezheti.



Egy másik vitathatatlanul dübörgő terület az építőipar és ingatlanpiac

, ahol továbbra is súlyos problémát jelent a szakképzett munkaerő hiánya. Mindez annak tudható be, hogy külföldön továbbra is előszeretettel alkalmaznak komplett magyarországi kivitelező csapatokat. A Hays Hungary tapasztalata alapján, a válság alatti visszaesés során nem termelődött ki megfelelő mennyiségű munkaerő, amely a jelenlegi megnövekedett keresletet ki tudná elégíteni. Továbbra is hatalmas igény mutatkozik a tervezés, műszaki előkészítés, kivitelezés területeken, illetve az ingatlanfejlesztő szakemberek iránt. A megnövekedett kereslet következtében, óriási a verseny a szakági kivitelezőkért, így az álláskeresők számos nyitott pozíció közül válogathatnak egyszerre.

Bővebb információt a Hays bérfelmérésében talál, amely ingyenesen letölthető a www.hays.hu oldalról.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk