Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Megszavazták a szakképzési és felnőttképzési törvény módosítását

A szakgimnáziumi képzés rugalmasságának növelését és a szakmai képzési tartalom egy részének választhatóvá tételét célozza az a nemzeti köznevelési és szakképzési törvényt módosító döntés, amelyet 118 igen, két nem szavazattal és 56 tartózkodás mellett hoztak meg a képviselők kedden az Országgyűlésben - írja az MTI.

images

Az egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításával az érettségi vizsga keretében megszerezhető úgynevezett mellék-szakképesítéseket leválasztják, elkülönítik az érettségi vizsgától, és tanulásuk választhatóvá válik.

A mellék-szakképesítés elkülönítése, választhatóvá tétele lehetőséget ad ezen tartalmak egy részének választható módon történő tanulására, illetve ha a tanuló ezt az irányt választja, akkor e tananyagból külön szakmai vizsgát tehet. A rendelkezés bevezetését követően a tanuló arról is dönthet, hogy a mellék-szakképesítés tananyagtartalma helyett - a felszabaduló órakeret terhére - a képző iskola által biztosított, más tantárgyak szakmai tartalmát megerősítő vagy egyéb kompetenciát fejlesztő, vagy gyakorlati ismeret bővítő képzésben vesz részt.

A duális rendszerű szakképzés gyakorlati képzési lehetőségeinek kiszélesítését célzó módosítások, pontosítások is megjelennek. A gazdálkodó szervezet és a tanuló közötti - még a tényleges gyakorlati képzés megkezdését megelőzően történő - kapcsolatfelvételt segíti a tanuló-előszerződés rendszere, amelyben a felek kölcsönösen vállalják a későbbi tanulószerződés megkötését. Ez lehetővé teszi a gazdálkodók számára a tanulókkal a tényleges szakképzési szakaszt megelőző megismerkedést, illetve a tanulók számára zökkenőmentesebbé teheti a munkahelyen zajló gyakorlati képzésbe a beilleszkedést. Lehetővé válik az Országos Képzési Jegyzék szerinti pedagógia, valamint a szociális ágazatokba tartozó, továbbá a honvédelmi szakképesítések esetén a korábbiaknál szélesebb körben kerülhessen sor munkahelyi körülmények között gyakorlati képzésre.

A módosítás alapján az iskolai rendszerű szakképzésben ellátott feladatok után a szakképző iskola nem állami fenntartója akkor jogosult költségvetési hozzájárulásra, ha az adott feladatra szakképzési megállapodást kötött, vagy ha a fővárosban vagy a megyében e törvény vagy a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján szakképzési feladatellátási kötelezettsége van.

A törvényben rögzítették, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, illetve az általa fenntartott köznevelési intézmény az átlagbér alapú költségvetési támogatásra való jogosultság szempontjából a nonprofit gazdasági társasággal, illetve nonprofit gazdasági társaság által fenntartott köznevelési intézménnyel esik egy tekintet alá.

A felnőttképzési törvény módosításai elősegítik a vállalatok igényeinek érvényesülését annak érdekében, hogy munkavállalóik át-, illetve továbbképzése lehetőleg minél rövidebb idő alatt valósuljanak meg és ezen képzések keretében célzottan, az adott munkakörnek megfelelő naprakész tudást szerezzenek. Mindezek miatt szükséges a felnőttképzés keretében végzett képzések tartalmi szabályozására vonatkozó szigorú előírásokon enyhíteni, hogy a vállalati igényekre a lehető legrövidebb idő alatt és a legrugalmasabban reagáló képzési kínálat kerülhessen kialakításra.

Az adatkezelés törvényi lábát is megalkották azzal, hogy a jogi szakvizsgára vonatkozó részletes szabályokat az igazságügyért felelős miniszter saját hatáskörben megalkotott rendeletében fogja szabályozni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk