Megjelent: 5 éve

Kevés a matróz és akadozik a hajóvezető utánpótlás

Matrózhiány miatt nem jár a tököli komp. A Népszava szerint nem egyedi esetről van szó, ebben a szakmában is nagy feszültséget okot külföldi bérek elszívó hatása.

Matrózhiány miatt a komp nem üzemel június 23-tól” - ez a felirat fogadja azokat, akik Százhalombattán vagy Tökölön akarják igénybe venni a dunai kompot. A százhalombattai komp új tulajdonosa a Népszavának azt nyilatkozta, hogy várhatóan a hónap végén újra menetrendszerűen járni fog a hajó.

A lap több vízijárművet üzemeltető céget is megkeresett, akik arról számoltak be, hogy nemcsak a matróz kevés, de a hajóvezető utánpótlás is akadozik. A cikk szerint a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. számára problémát jelent, hogy megfelelő alkalmazottakat találjanak a nyári idényre. A cég sajtóreferense szerint kevesen választják hivatásként a hajózást, és sokan hamar elhagyják a pályát, ráadásul kevés helyen folyik szakmai képzés.

Horváth Imre hajózási mérnök azt mondta, hazánkban a matrózok bére 150-200 ezer forint, nyugaton viszont 450-550 ezer forintnyi eurót keres a hajók segéd- és betanított munkásnak minősülő személyzete. A hajóvezetők bére 350-450 ezer forint körül mozog, külföldön pedig akár több mint egymillió forintot is megkereshetnek megfelelő vonalismerettel és nyelvtudással. Egy matróztanfolyamokat szervező cég munkatársa a Népszavának azt mondta, a hazai vízijárművek folyamatosan munkaerőgondokkal küszködnek majd, amíg a matrózok és hajóvezetők itthoni bére nem közelíti meg a határon túl dolgozók keresetét.

Népszava
fotó: Pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek